Search by category:
Egyéb kategória

Így búcsúztak Balázs Fecótól tisztelői, pályatársai

Így búcsúztak Balázs Fecótól tisztelői, pályatársai
Hegedűs Norbert
2020. 11. 27., p – 15:02

2020. november 27., péntek – 15:13
Balázs Fecó mti
Friss ikon
Off

Törzs

„Elment Balázs Fecó. Isten Veled, Barátom!” – búcsúzott az énekestől saját Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki Balázs Fecó és Keresztes Ildikó egyik közös felvételét is megosztotta.    

„Lendület, életszeretet és szakmai áhítat jellemezte életpályáját, bizonyítékaként annak a szakmai és emberi alázatnak, amire csak kevesen képesek” – méltatta Balázs Fecót az Emmi által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

Fischer László gitáros, a Korál együttes alapító tagja a lírai rock egyik legfontosabb hazai képviselőjeként emlékezett Balázs Fecóra.

Mint az MTI-nek felidézte, Balázs Fecó a Korál 1978-as megalapításával korábbi együttese, a Taurus munkásságát szerette volna tovább vinni, ez a dallamos rockzene jellemezte aztán a Korált is.

Fischer László elmondása szerint Balázs Fecóval nagyszerű élmény volt együtt zenélni: „mi ketten jól kiegészítettük egymást, ő inkább a lírai vonalat vitte, én meg a rockost” – idézte fel.

Balázs Fecó mti

Elhunyt Balázs Fecó

Életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész – közölte pénteken az MTI-vel a család nevében Várkonyi Attila dj, műsorvezető.

A megalakulás óta eltelt több mint negyven év bizonyítja, hogy a Korál munkássága időtálló dolog – hangsúlyozta Fischer László, aki emlékeztetett a 2018-ban az Arénában adott nagy sikerű jubileumi Korál-koncertre is.

Mága Zoltán hegedűművész szintén a Facebookon idézte fel mély gyásszal Balázs Fecóval, „a magyar zenei élet egyik legnagyobb kiválóságával” közös fellépéseiket.

Mint közölte, Balázs Fecóval együtt „egy nagy, világra szóló produkcióval” szerették volna megköszönni a koronavírus elleni harcban részt vevők munkáját. „A szomorúság és a fájdalom most embertársaink millióinak tölti el szívét, mert egy ikon, egy legenda hagyott itt minket. Gyászollak zenészként, barátként, rajongódként, családommal együtt. Drága Fecó, nyugodj békében!” – búcsúzott Mága Zoltán.

Hivatalos Facebook-oldalán vett búcsút Balázs Fecótól többek között a Piramis zenekar, az Apostol együttes, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is.

Bevezető

Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenészt, billentyűst, énekest, zeneszerzőt, akitől Orbán Viktor miniszterelnök mellett számos pályatársa, tisztelője búcsúzott.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment