Search by category:
Egyéb kategória

Júdás-akció: újabb főrendőröket vittek be

Júdás-akció: újabb főrendőröket vittek be
Czímer Gábor
2020. 12. 02., sze – 18:44

2020. december 2., szerda – 19:12
Milan Lučanský
Friss ikon
Off

Törzs

A szerdai razzia az „Isten malmai” és a „Tisztítótűz” fedőnevű akció folytatása volt. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) hat személyt vett őrizetbe, de összesen nyolc személy ellen indított büntetőeljárást.

Az egyik gyanúsított a Denník N információi alapján Milan Lučanský korábbi rendőrfőkapitány, aki Horvátországban tartózkodott és tegnap délelőtt még úton volt Szlovákiába. A rendőrségnek jelezte, hogy jelentkezik a kihallgatásra. Lučanský 2018-ban lett országos rendőrfőkapitány, amikor Tibor Gašpart a Kuciak-gyilkosság után leváltották. Gašpar egyébként már november 5-e óta vizsgálati fogságban van. Lučanský még a belső ellenőrzés vezetőjeként azoknak a rendőröknek az oldalára állt, akik Szepsiben egy razzia során válogatás nélkül ütlegelték a helyi roma telep lakóit.

Akiket már bevittek
Lapértesülések szerint a letartóztatottak között van a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának helyettese, Boris Beňa, továbbá Peter Gašparovič, aki a közelmúltig a titkosszolgálat kémelhárítását vezette. Letartóztatták Daniel Čechet is, az adó- és vámhivatal országos igazgatójának helyettesét. A JoJ televízió információi szerint az elfogott személyek között van Jozef Rehák, a belügyminisztériumhoz tartozó Különleges Rendőri Tevékenységek Osztályának igazgatója is. Rehák felelt a bűnüldöző szervek által végrehajtott lehallgatásokért. A Denník N szerint azonban nagyon jó kapcsolatban állt az azóta vizsgálati fogságban lévő Norbert Bödörrel.

Őrizetben az árulók
A rendőrség a közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy a gyanúsítottak ellen korrupciós bűncse-lekmény miatt indítottak eljárást. „Ezen túl az egyik személyt bizalmas információ veszélyeztetésével, zsarolással, egy további személyt pedig bűnszervezet alapításával és működtetésével gyanúsítanak” – olvasható a közleményben. A rendőrség hozzáteszi, összesen nyolc bűncselekményről van szó, amelyet a tettesek hosszabb időn keresztül követhettek el.

Politikai vélemények
Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök az eseményeket nem akarta részletesen kommentálni. „A választás előtt az embereknek az ilyen tisztogatásomat ígértem. Ez azt jelenti, hogy most a rendőrségnek szabad keze van” – mondta, hozzátéve: tán az előző évszázad 30-as éveiben, Szicílián uralkodtak olyan állapotok, mint az előző kormányok idején. 

„Úgy gondolom, később is emlékezni fogunk erre az időszakra. Rendkívüli időszak ez. Ezeket a tisztogatásokat nem én végzem, hanem a rendőrök és az ügyészek, akik teljes mértékben szabad kezet kaptak. Én most csak ugyanolyan néző vagyok, mint bárki más” – fűzte hozzá a kormányfő.

Roman Mikulec belügyminiszter sem akarta érdemben kommentálni a razziákat, letartóztatásokat. 

Denisa Saková (Hlas) ellenzéki parlamenti képviselő, korábbi smeres belügyminiszter a Lučanský elleni eljárással kapcsolatban úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy az ellene felhozott vádakat a hatóságok alá tudják támasztani. Egyben a korábbi rendőrkapitány hivatali ideje alatt indult büntetőügyek, így a Vihar, a Forgószél, vagy a Marhakereskedő fedőnevű akciókat emelte ki, amelyek során több, magas beosztású személyt vettek őrizetbe, de ekkor tartóztatták le Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkosait is. 

Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament kormánypárti alelnöke szerint az akció annak a jele, hogy a hatóságok keze nincs megkötve. „Ez egy olyan botrány, ami szerintem még Afrikában sem fordul elő” – mondta arról, hogy gyakorlatilag a rendőrség teljes korábbi felső vezetése vizsgálati fogságban van.

Juraj Krúpa (OĽaNO), a parlament védelmi bizottságának elnöke szerint a mostani eljárás is annak a bizonyítéka, hogy a korábbi kormány összefonódott a maffiával.

Vladimír Pčolinský, az SIS Sme rodina kormánypárt által jelölt igazgatója egyelőre nem tudott részleteket mondani az intézmény őrizetbe vett tisztviselőiről.

Bevezető
Pozsony |

A rendőrség szerdán reggel több helyen is lecsapott. Az akció a „Júdás” fedőnevet kapta, több magas beosztású jelenlegi és volt rendőrt, titkosszolgálati és pénzügyőrségi vezetőt tartóztattak le.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment