Search by category:
Egyéb kategória

Lengyelországban körözött csaló szervezhette a brüsszeli szexpartit

Lengyelországban körözött csaló szervezhette a brüsszeli szexpartit
Hegedűs Norbert
2020. 12. 04., p – 10:13

2020. december 4., péntek – 10:13
Szájer József
Friss ikon
Off

Törzs

Manzheley volt a szervezője annak a brüsszeli orgiának, mely után Szájer József fideszes EP-képviselőt egy sikertelen menekülési kísérlet után, kábítószerrel a táskájában a belga rendőrség feltartóztatta.

Csütörtök délután a Gazeta Wyborcza azt írta, hogy a belga rendőrség megerősítette a lengyel rendőrség számára, hogy a lengyel hatóságok által körözött Manzheley pár nappal ezelőtt még Belgiumban volt, míg a férfi rokonai pedig azt erősítették meg a lapnak, hogy az interjúkban felbukkant férfi valóban az ő hozzátartozójuk, igaz, nagyon rég, 15 éve nem látták élőben. 

A lap ír arról is, hogy a wadowice-i Manzheley-t 2008-ban ítélték 14 hónapnyi börtönre, mert ügyvédnek adta ki magát, és így verte át áldozatát, pénzt csalva ki tőle. Büntetését azonban nem töltötte le, elszökött az országból. 2013 óra európai elfogatóparancs volt ellene érvényben. 

A lengyel lap értesülései szerint nem ez az egyetlen csalás, ami a férfihoz köthető: volt például, hogy egy izraeli egyetem jogászhallgatójának adta ki magát. A Gazeta Wyborczának nyilatkozó rokon szerint a férfival mindig csak a baj volt. 

A férfi ugyan azt állítja a most megjelent interjúkban, hogy életében kétszer járt csak Lengyelországban, és a családja sem odavalósi, a lapnak nyilatkozó rokonok szerint ez egyszerűen nem igaz.

(444.hu)

David Manzheley

Korábban több magyar kormányzati politikus is megfordulhatott azon az orgián, amelyen Szájer

A 444-nek sikerült elérnie annak a szexbulinak házigazdáját, amelyen Szájer József, a Fidesz EP-képviselője is részt vett. A férfi azt állítja, korábban rendszeresen fordultak meg nála magyar politikusok.

Bevezető

Ugyan David Manzheley tagadta, hogy azonos lenne azzal a lengyel férfival, akit ugyanígy hívnak és csalásért köröznek Lengyelországban, késő délután a legismertebb lengyel lapok már kész tényként írnak arról, hogy egy személyről van szó. 

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment