Search by category:
Egyéb kategória

Kolíková szerint kulcsfontosságú a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozása

Kolíková szerint kulcsfontosságú a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozása
Mészáros Richárd
2020. 12. 09., sze – 15:18

2020. december 9., szerda – 15:30
Mária Kolíková
Friss ikon
Off

Törzs

A tárcavezető a szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: neki nem állt érdekében, hogy a parlament módosító javaslatokat is elfogadjon. Leszögezte ugyanakkor, hogy a javaslatokat hosszas tárgyalások előzték meg. Az alkotmánymódosítások és a reform előkészítése nyáron kezdődött.

Kolíková elmondása szerint a Szlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lesz a legmagasabb instancia a közigazgatási igazságszolgáltatás területén, emellett a bírók, az ügyészek, a közjegyzők és a bírósági végrehajtók elleni fegyelmi eljárások is a hatáskörébe tartoznak majd. „Biztosan tárgyalni fogunk az ügyvédekkel összefüggésben is” – fűzte hozzá a tárcavezető.

Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke az elfogadott csomagból a bírók vagyoni helyzetének átvilágítását, illetve a vagyonuk eredetének ellenőrzését emelte ki. Fontosnak tartja azt is, hogy a bírók kiállhatnak az újságírók elé, és megindokolhatják a döntéseiket. Szerinte vannak olyan meghatározó jelentőségű ítéletek, amelyek olyan magyarázatot igényelnek, amit a laikusok is megértenek.

A parlament szerdán jóváhagyta az igazságügyi reformot és az ezzel összefüggő alkotmánymódosításokat. A reform az Alkotmánybíróság összetételét is érinti.

Bevezető
Pozsony |

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter az igazságügyi reform legfontosabb elemeinek a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozását, valamint a Bírói Tanács hatáskörének egyértelmű meghatározását tartja. Ez utóbbi összefügg a bírók átvilágításával is.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment