Olykor még a nagyjátékfilm szó is erős rájuk. Bár akad köztük bő kétórás epizód, de kettő alig lépi túl az egyórás játékidőt. Mindegyikben más és más szereplőket ismerhetünk meg, ráadásul filmenként változik a műfaj is. Az első, Mangrove például egy klasszikus polgárjogi, tárgyalótermi dráma, a második, Lovers Rock, egy zenés coming of age tabló, a harmadik, Red, White and Blue, egy afféle Serpico light, a negyedik, Alex Wheatle pedig egy klasszikus „innen jöttem” életrajzi film egy híres londoni gyerekkönyvíró zűrös ifjúkoráról. Az ötödikről, az Educationről most csak azért nem írok, mert e cikk írásának pillanatában azt még nem mutatták be. Aki pedig összeköti ezeket a filmeket, az a rendező, Steve McQueen, akit olyan provokatív filmjeivel ismert meg a világ, mint az éhséglázadást bemutató Az éhség vagy a szexfüggőségről kegyetlenül őszinte portrét festő Shame – A szégyentelen, és aki azóta a 12 év rabszolgasággal vagy a Nyughatatlan özvegyekkel hollywoodi direktorrá szelídült. A jó hír, hogy a Kis fejsze (a címet egy Bob Marley-dalból kölcsönözte, aki pedig egy közmondásból vette át: „Ha te vagy a nagy fa, mi leszünk a kis fejsze”) filmjeiben inkább a korai munkák merész rendezőjét láthatjuk viszont.

Mivel műfajukban és kiállításukban is különböznek a filmek, természetes, hogy színvonalukban is. A második Lovers Rock az egyértelmű csúcspont, ami gyakorlatilag bő egy órában mutat be egy londoni fekete házibulit a nyolcvanas években, és eközben olyan életörömöt sugároz, olyan menő és olyan pompás táncjelenetek vannak benne, hogy tátva marad a szánk. Amikor Janet Kay Silly Games című számánál McQueen lekeveri a zenei sávot, és csak a bulizókat halljuk, ahogy táncolnak és együtt éneklik a szöveget, minden idők egyik legvarázslatosabb filmes pillanatának lehetünk szemtanúi. Ezután jön a Red, White and Blue, ami egy londoni fekete rendőr beilleszkedési nehézségeit mutatja be egy fehér rendőrkapitányságon, és a Star Wars mozikból ismert John Boyega megmutatja benne, mennyire jó színész. A Mangrove A chicagói hetek tárgyalásának realisztikusabb, kevésbé hollywoodi kis testvére egy feketék körében népszerű étteremről/bárról, amit a fehér zsaruk folyton be akartak záratni, és az események egy elhíresült perbe torkollnak. A legkevésbé izgalmas talán az Alex Wheatle a problémás fiatalkorú írópalántáról, de még ez is abszolút belefér a nézhető kategóriába. A Kis fejsze igazi hiánypótló munka, mert míg az amerikai feketék hányattatásairól és nehéz sorsáról számos filmet/sorozatot láthattunk már, az angol térfélen az ilyen történetekből még nagy volt a hiány. Steve McQueen személyében ráadásul egy értő mesélő nyúlt a témához, és lerakott nekünk egy csokornyi nagyjátékfilmet sorozatnak álcázva.