Search by category:
Egyéb kategória

Veszélyes ellenfél vár a DAC-ra az őszi szezon utolsó meccsén

Veszélyes ellenfél vár a DAC-ra az őszi szezon utolsó meccsén
Mészáros György
2020. 12. 14., h – 18:32

2020. december 15., kedd – 10:30
DAC-senica
Friss ikon
Off

Törzs

A dunaszerdahelyiek februárban pont az erdőhátiak ellen játszották az első tétmérkőzésüket 2020-ban, így a két csapat keretbe foglalja ezt az évet. A mai mérkőzés lesz a DAC 34. tétmeccse ebben az évben. Ebből az utolsó három nem a sárga-kékek szája íze szerint alakult, hiszen kettőt elvesztettek, és csak vasárnap, a Ružomberok otthonában sikerült egy pontot begyűjteniük. Ennek következtében a DAC-nak már 5 pont a hátránya a második helyen a listavezető Slovan mögött a Fortuna Ligában. 

„Előre tekinteni

Eric Ramírez volt a rózsahegyiek elleni mérkőzés főszereplője, hiszen az ő találatával sikerült pontot mentenie a DAC-nak, ráadásul a meccs végén a győzelmet is megszerezhette volna a csapata számára, de fejesével a kapufát találta el. 

„A gólom ellenére csalódott voltam a döntetlen miatt. A meccs végi fejesemnél tényleg csak centiméterek hiányoztak a három pont megszerzéséhez. Azonban nincs értelme a múlton keseregni, immár előre tekintek. Nagyon várom a Senica elleni összecsapást. Még ha az ellenfél soraiban számottevő változások is mentek végbe, a velük való összecsapások mindig különlegesek a számomra” – mondta a venezuelai támadó, aki éppen a Senica csapatától érkezett a DAC-hoz. – Ezen a meccsen is a gólszerzés a célom, és elsősorban a győzelem megszerzése.”  Ramírez hétvégén már a hetedik találatát szerezte, pont annyit, mint az egész előző idényben összesen.

Idegenben remekelnek

A Senica a szezonnak új edzővel, Anton Šoltisszal vágott neki, és jelenleg 17 ponttal a bajnokság 9. helyén áll. Érdekes és a DAC számára egyben veszélyes mutatóval rendelkeznek az erdőhátiak. Saját stadionjukban kilenc mérkőzésből mindössze egyet sikerült megnyerniük, összesen 6 pontot szerezve az utolsó helyen állnak a hazai meccsek rangsorában. Ellenben az idegenbeli pontszerzések tekintetében az előkelő 4. hely az övék. Csak a Sereď, a Slovan és a Žilina ellen szenvedtek vereséget, Aranyosmarótról és Nyitráról egy ponttal távoztak, míg a Trenčínt, a Pohroniét és a Michalovcét is legyőzték azok saját pályáján.

Kiváló mérleg

Az erdőhátiak elleni legutóbbi 13 mérkőzésén a DAC veretlen maradt, e sorozat alatt 10 győzelmet és 3 döntetlent értek el a dunaszerdahelyiek. A két csapat szezonbeli első összecsapása gólgazdag találkozót hozott: Kalmárék idegenben örülhettek a 4:2-es sikernek. 
A találkozót az Orange Sport 2 magyar kommentárral adja. A mérkőzés Očenáš játékvezető sípszavára indul.

(mgy, dac1904.sk) 

Bevezető

Kalmárék három nyeretlen mérkőzés után a MOL Arénában tehetnek pontot a rossz széria végére.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment