Hogy még bonyolultabb legyen, vannak helyek, ahol síelni lehet, de hotelben megszállni nem, van, ahol hétvégi program lehet a lesiklás, szállodai elhelyezéssel (Szlovákia), és van, ahol semmit sem szabad.

De miért vannak ilyen különbségek, és miért tartják ennyire veszélyesnek a síelést – járványügyi szempontból? Tényleg a síparadicsomok lennének a gócpontok, a beöltözött, szinte mindenüket védő síelők körbefertőzik egymást?

A síelés mint veszélyforrás elsőként az ausztriai Ischgl síterepről ismert, a festői tiroli síparadicsomban nagyon sokan fertőződtek meg az első hullám elején, és a vírust szétvitték Európába, amikor hazatértek. A helyi vezetés pár napig nem tett semmit, mivel félt a lezárás gazdasági következményétől, fontosabb volt a bevétel, és ezzel csak tetézte a bajt. Amikor léptek, már késő volt. Ám mint később kiderült, és ezt számos kutatás alátámasztotta, a vírus elsősorban az esti bulikon terjedt, amikor a síelők önfeledten szórakoztak, söröztek, akár egymás poharából ittak, énekeltek, táncoltak. Ugyanez igaz a többi síparadicsomra is: nem a pályákon terjedt a vírus, hanem az esti bulikon, melyeken gyakorlatilag az összes, ma már jól ismert biztonsági előírást megszegték.

De hogy időben közelebbi példát említsünk, nyáron a horvát tengerpartot özönlötték el a turisták, egész Európából mentek oda a pihenni vágyók. Majd ahogy egyre több fertőzöttről érkezett hír, mind több ország húzta be a kéziféket és tette „piros” zónába Horvátországot. Ám ott sem az jelentette a veszélyforrást, hogy a parton napoztak az emberek, vagy hogy egymástól kellő távolságban fürödtek a tengerben. A vírus ott is „este támadt”, a partikon, bulikon, zenés szórakozóhelyeken, az önfeledt, szabályokat semmibe vevő turisták között. Hiszen azért megy nyaralni az ember, hogy kikapcsolódjon, és ebbe nehezen férnek bele a szigorú szabályok. Ennek is meglett a böjtje, a sok európai turista hazavitte a vírust, ez pedig nagyban hozzájárult a második hullám berobbanásához.

Mint e két példából is látható, nem maga a síelés vagy a pancsolás jelenti az igazi veszélyt, hanem az azt követő esti szórakozás. Illetve az, hogy ahol engedélyezve van a síelés, ott megnövekszik a mobilitás, az egész országból jönnek az emberek, olyanok, akik egyébként nem találkoznának. Majd hazatérve tovább terjeszthetik a vírust…, újra megugranak a járványszámok, ismét a jönnek a lezárások.

Idén sok mindenről le kellett mondanunk, a karácsony sem olyan lesz, mint szeretnénk, vagy eddig megszoktuk. Ám hamarosan megkezdődik az oltás, így jó eséllyel a síelés szerelmeseinek sem kell lemondaniuk kedvenc sportjukról, talán februárban visszatérhet az élet a lesiklópályákra. Ám ahhoz, hogy ez valóban így legyen, most elengedhetetlen a türelem és a fegyelem – függetlenül attól, hogy milyen kivételeket adnak a szabályok. A legfontosabb valóban az lenne, ha mindenki megértené, hogy most tényleg az ő viselkedésén múlhat egy-egy ember élete, aki szeret.