A gyümölcsökkel gazdag narancsfáknak és a ciklámenekkel teli balkonládáknak is jól állnak az ünnepi fényfüzérek. A rend kedvéért persze a bájos tereken méretes fenyőfát is állítanak. Mintha Szicília szigetén döntetlennel végződött volna a nyár és a tél játszmája, kiegyeztek a simogató napsütésben, a 16-17 fokban és abban, hogy Taormina városában, a tengerre néző botanikus kertben a mikulásvirág fányi méretűre nőhet.

Azt mondják, Taormina egyike azoknak a szicíliai településeknek, ahol a legautentikusabb a karácsony. Az biztos, hogy decemberben nem a turisták kedvéért öltözik ki a város, és nem azért raknak hatalmas máglyákat öles fahasábokból, hogy látványossággal szolgáljanak az idegeneknek. A régi pásztorhagyományt képviselő dudás sem azért vág neki karácsony éjjelén a tenger irányába futó sikátoroknak, kaptatós lépcsőbe torkolló utcáknak, hogy a látogatók lefényképezhessék mint helyi érdekességet. A családokat járja sorra, hirdetve a karácsonyt, ahogy a hegyi pásztorok tették anno, akik december 24-én ünneplőbe öltöztek és lejöttek a falvakba. Taormina jelenkori autentikus muzsikusát Ivánnak hívják, és mintha skót dudát fújna. De ahogyan a hangszer nem skót, hanem hagyományos helyi bőrtömlős duda, úgy ő is tősgyökeres taorminai. Január hatodikáig minden este megteszi a zenés körútját, és betér a negyed házzal üzemelő szállodákba is. Tavasztól őszig – oly korokban, amikor szabadon lehet utazni – tömött sorokban érkeznek a turisták, 14–15. századi négyszögletes bástyát formáló paloták, templomok és a világhírű görög színház városába. Ki lehetne tenni a megtelt táblát. Télen kevés az utazó, a december az itt lakóké. Látjuk őket, ismerkedünk velük, errefelé ugyanis nem zárkóznak be az emberek karácsonykor, s bár az ünnepi vacsora a családé, a többi nap a közösségé. Délutánonként elindul a korzózás a Corso Umbertón – hol másutt, hisz a cukrászdákkal, apró boltokkal, kávézókkal színezett főutca nevében is benne van, mire való. Oda-vissza sétálgatnak és diskurálnak az emberek, és akárhányszor találkoznak az ellenkező irányba tartó ismerősökkel, újra és újra üdvözlik őket. Elhalad mellettünk a festőművész, elegáns fekete hosszú kabátjához piros tornacipő és piros sál a kiegészítő. Gyerekeket terelő kismamák, pletykákon osztozó nagyik, széles gesztusokkal beszélgető férfiak jönnek szembe. És itt van a városka kedves bolondja, az aprócska kerek asszony is, aki tegnap aranyszínű pillangó hajcsatokat és arany cipőcskét viselt, 24-én csupa pirosba öltözött. Elvégre karácsony van. Mindenkit megajándékoz egy mosollyal. Őt is szeretet veszi körül.

Egy idő után akad, aki már minket is ismerősnek tart. Christina integet, akit a pisztáciapestók, narancslekvárok, mirtuszlikőrök és mandulaborok citrusillatú boltjából ismerünk. Buon Natale! – mosolyog ránk az utcára nyitott ajándékboltból Ada, a varrólány, aki kötényre, sapkára, kendőre hímezi bárkinek a nevét, néhány perc alatt.

Az egyik, rövidke mellékutcában sorban állnak az emberek a péknél. Ahogy mi bejglit, az itt lakók karácsonyi fánkot rendelnek december 24-ére. A frissen sült ricottás, tonhalas vagy cukros változatból visznek haza kilónyi mennyiségeket az ünnepre.
Mintha mindnyájunkat egy nagy tenyér tartana egybe és emelne a magasba. Taormina a Jón-tenger partjáról meredeken égbe törő Tauro hegy csúcsán épült. Támfalakkal, városfallal védett mikrokozmosz, ahová a három irányba nyíló, boltíves városkapukon nyerünk bebocsátást. A Piazza IX Aprile térnél szinte leszakad a hegyoldal. A mélyben a tengerparton gyöngyfüzérként világító Naxos városka fényei feleselnek a taorminai támfal ünnepi kivilágításával. Kicsit távolabb a hósipkás Etna fehér füstfelhőt fúj ki magából. Időnként hangosan morog, aztán napokra megpihen.

Az itt élők félik és figyelik, hisz nem tudják, mikor gorombul be. Két éve pont karácsonykor tört ki és pusztított az alatta meghúzódó településeken. Európa legmagasabb tűzhányója most, 2020-ban is aktív. Taorminát, ami egy másik hegyen épült, füsttel és vulkáni hamuval fenyegetheti.

A városban több helyen, az utcákon is állítanak kisebb betlehemeket. Előjáték ez a fél teremnyi hatalmas betlehemi élet- és tájképhez az egyik palota földszintjén. Hosszú percekig sétál a fantáziám a bibliai házak, az apró figurák között. Útitársam közben nagy elszántsággal próbálja elmesélni a pénztárban magányoskodó idős hölgynek, hogy a világ legszebb fekvésű görög-római emlékéről, a taorminai görög színházról egy magyar festő készítette a legjobb festményt. A telefon segítségével képesített Csontváry-prezentáció végül sikert arat.

A másik híres Csontváry-helyszín, a Palazzo Corvaia tömör tömbjét a tető csipkézi palotaformára. Itt festette a sokáig elveszettnek hitt képét, az Olasz halászt. A palota és a szomszédos Santa Caterina templom előtt csúcsos kúpba rendezték a szálfákat. Ennél is nagyobb a máglya a Dóm előtt. A tűzgyújtás a „zucco” pogány időkből származó, ősi hagyomány, a fény ünnepe Szicília-szerte. És biztos, ami biztos, a rossz szellemeket is messze űzi. Később más jelentést is kapott: a tűz dolga, hogy a csecsemő Jézust melegen tartsa.

Mielőtt véget ér az éjféli mise, meggyújtják a máglyákat a sakktáblamintás tereken, s mire a hívők kijönnek a templomokból, a lángok vidáman, ropogva karmolnak az ég sötétjébe.

S mert mediterrán földön vagyunk, ahol nem spórolnak az érzelmekkel, az emberek leplezetlenül boldogok a tűzközelben.

Völgyi Vera