Search by category:
Egyéb kategória

Ferenc pápa: minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre

Ferenc pápa: minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre
Macsicza Mark
2020. 12. 25., p – 14:45

2020. december 25., péntek – 14:48
Auschwitzba és Czestochowába is ellátogat Ferenc pápa
Friss ikon
Off

Törzs

A koronavírus-világjárvány miatt a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika központi lodzsája helyett a lodzsa üvegajtajai mögött található, úgynevezett áldási teremben mondta el üzenetét, valamint a hagyományos Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) áldását, amelyet élő videóközvetítésben követhetett a világ.

A pápa egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra.

Újítsa meg Isten fia a politikai és kormányzati vezetőkben a nemzetközi együttműködés szellemét, az egészségügyi gondoskodással az élen, hogy mindenki megkapja a védőoltásokat és a kezelést. Egy olyan kihívással szemben, amely nem ismer határokat, nem emelhetünk falakat. Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk

– mondta a pápa, aki imádkozott a koronavírus-világjárvány sújtotta emberekért, közöttük a karantén miatt családi erőszakot elszenvedő nőkért is.

Ferenc pápa megemlékezett a háborúk áldozatairól és a  válság sújtotta területeken élőkről, békét és fegyverszünetet szorgalmazva a világ számos országában, így Szíriában, Líbiában, Jemenben, Hegyi-Karabahban, Dél-Szudánban, Nigériában és Irakban, valamint szorgalmazta Izrael és a palesztinok közötti békekötést.

A pápa szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette.

Gondolatom e pillanatban a családok felé száll, azokhoz, akik nem tudnak most találkozni, mert otthon kell maradniuk

– mondta.

Legyen a karácsony mindnyájunk számára alkalom, hogy újra felfedezzük a családot mint az élet és a hit bölcsőjét, a befogadó szeretet, a párbeszéd, a megbocsátás, a testvéri szolidaritás és a megosztott öröm, az egész emberiség békéjének forrását

– mondta, mielőtt kellemes karácsonyt kívánt mindenkinek.

Olaszországban a koronavírus-járvány miatt országos karantén van érvényben a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és -bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején.

Bevezető
Róma |

A mostani ökológiai válság és a koronavírus-világjárvány által súlyosbított időkben minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre – hangoztatta hagyományos karácsony napi üzenetében pénteken Ferenc pápa, azért imádkozva, hogy véget érjen a világ szenvedése, és létrejöjjön az emberek közötti egység.

Címkék

Település / hely
Róma

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment