Szócsaták és kivételek
Hegedűs Norbert
2021. 01. 12., k – 07:23
Igor Matovič azonban még az elmúlt hétvégén is folytatta a közvélemény számára egyre fárasztóbb sárdobálását Richard Sulík gazdasági miniszter ellen, akit most azért állított pellengérre, mert december közepétől nem vett részt a kabinet nagy hirtelen összetrombitált ülésein.
Ugyanis a tárcavezető Dubajba utazott szabadságra. Ellőtte nem sikerült kellő időpontban és mennyiségben beszerezni a fertőzést vizsgáló ATG-teszteket.
Azzal mentegetőzött a tárcavezető, hogy abból a szállodából, amelyben két hétig lakott, nem tudott internetes kapcsolatot teremteni a kabinettel. A tesztek késésében pedig szerinte az egészségügyi minisztérium a ludas, mert az illetékesek hetekig képtelenek voltak hibátlan, megbízó iratot átküldeni neki. Ami nevetséges állítás, hiszen a két miniszter percek alatt minden kifogást tisztázhatott volna egyetlen telefonhívással. Csakhogy Sulík a közérdeknél fontosabbnak tartotta jól odapörkölni Matovič egyik kedvencének, Marek Krajčínak. Ezért lobogtatta kárörvendően a sajtó képviselői előtt a hibásan kitöltött papírokat. Nem mellesleg a miniszterelnöknek is akad vaj a füle mögött. A járványügyi bizottság még december elején szorgalmazta az újabb teszteléseket, főleg a gócpontokon és a közvetlen környékén. Ám a miniszterelnök időközben megsértődött, mert az államfő nyilvánosan javasolta neki, hogy bízza másra a járvány nyilvános menedzselését. Aztán őt is megtámadta a vírus, ezért házi karanténba vonult, s egészen szilveszterig még csak nem is facebookozott. Közben a járvány nálunk is aggasztóan elburjánzott, mind nagyobb számban szedi áldozatait. A kormány csaknem kéthetes tétlenséget követően csupán az elmúlt év utolsó napján döntött a vesztegzár szigorításáról, amellyel egyelőre nem fékezte meg az alattomos vírus és agresszív mutánsának további terjedését. A miniszterelnök meg ezért Sulíkot, olykor még az államfőt is bűnbaknak kiáltotta ki. Ezekkel az infantilis támadásokkal igyekezett elterelni a közvélemény figyelmét arról a fejetlenségről, amely a kabinet tevékenységét jellemzi. Matovič szinte naponta hangoztatja, mennyire fontos betartani a járvány elleni óvintézkedéseket, miközben a Közegészségügyi Hivatal a miniszterek ajánlatára mintegy ezer kivételt adott az elvben mindenkire vonatkozó rendeletek alól. Többek között Štefan Holýnak, a kormány egyik alelnökének is, akinek ezért nem kellett karanténba vonulnia, miután hazatért Nagy-Britanniából. Nem kizárt, hogy éppen ő fertőzött meg több minisztert. Felháborító az is, ami a védőoltással kapcsolatban történt. Felháborító az is, hogy hiába hozta nyilvánosságra az egészségügyi minisztérium a vakcina beadásának sorrendjét, mert a teniszező Domika Cibulková, a nagyszombati polgármester és számos helyi képviselő kiügyeskedte az oltást, a rászorulókat megelőzve.
Legfőbb ideje, hogy a kormányfő ne pótcselekvésekben élje ki magát, hanem fontos feladatait lássa el.
Ha képtelen valamiféle modus vivendire jutni Richard Sulíkkal, akkor váltsa le őt, amihez törvényes joga van. Leginkább gyávaságnak minősíthető az a magyarázkodása, mely szerint azért nem teszi meg, mert a miniszter a menesztését követően a kabinet megbuktatásán mesterkedne, amivel egyébként jelenleg is próbálkozhatna, ha tényleg fontolgat ilyesmit.
Bárhogy van is, a miniszterelnök azonnali kötelessége véget vetni ennek a kutyakomédiának.
Máig sem szívlelte meg a szlovák kormányfő Zuzana Čaputová újévi köszöntőjének egyik fontos mondatát. Az államfő ekkor arra hívta fel minden közszereplő figyelmét, hogy országunkban nem a másként gondolkodó politikusok az ellenségek, hanem az egyre súlyosbodó járvány.