Search by category:
Egyéb kategória

Mr. Dakar ismét verhetetlen volt

Mr. Dakar ismét verhetetlen volt
Orosky Tamás
2021. 01. 15., p – 18:26

2021. január 15., péntek – 19:49
Dakar

Friss ikon
Off

Törzs

A célba érésük előtt nem sokkal jött a hír, hogy elhunyt Pierre Cherpin. A negyedik Dakarján részt vevő 52 éves francia motoros még vasárnap, a 7. szakaszon bukott. Súlyos fejsérülései miatt megműtötték és mesterséges kómában tartották, pénteken azonban – miközben Dzsiddából Lille-be szállították – elhunyt. Így Paulo Goncalves tavalyi halála után ismét áldozatot követelt a rali.

Mint egy taxis

A Dakar 2021-es kiírása egyébként a versenyzők egybehangzó véleménye szerint jóval nehezebb volt, mint a tavalyi, amikor Szaúd-Arábia debütált rendezőként. „Lábujjhegyen mentünk át a sziklás szakaszokon, szinte még levegőt sem vettünk, hogy még könnyebb legyen az autó. Úgy vezettem, mint egy taxis, megpróbáltam egyáltalán nem kanyarodni, nehogy egy éles kő kivágja a gumit” – árulta el Peterhansel.

Az 55 éves francia kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti az újabb győzelmet. A legutóbb 2017-ben első versenyző mindössze egy szakaszt nyert idén. „Nehéz Dakar volt, hosszú szakaszokkal, sok navigációval, egy kicsit olyan, mint annak idején Afrikában: egyáltalán nem volt nehéz hibázni. S hogy mi a titok? A szenvedély. Hogy még mindig ugyanúgy imádom a Dakart, még mindig ugyanúgy imádok új tájakat felfedezni, mint annak idején, amikor elkezdtem versenyezni – nyilatkozta Peterhansel. – Harminc-egynéhány év a sivatagban, három kontinens, tizennégy győzelem a Dakaron – szinte lehetetlen ezt egy emberöltő alatt véghez vinni, nekem mégis sikerült. Őrület!”

Reálisan – a sivatagon kívül – csak egy ellenfelet kellett legyűrnie, mivel a címvédő spanyol Carlos Sainz már a harmadik napon nagy hátrányt szedett össze, miután eltévedt. A katari Nasszer al-Attijah azonban hiába nyert meg hat etapot, a 16 (!) defekt miatt túl sok időt veszített.

Dakar

Leírás

Peterhansel 14. elsőségének is úgy örült, mint ha az első lett volna.

Balszerencse-sorozat

Szalay Balázsnak sem hozott szerencsét a 15. Dakarja: folyamatosan műszaki gondokkal küszködtek, egy alkalommal a kamionos Fazekasék vontatták be őket a célba. A 7. etapnak pedig már nem is tudtak nekivágni, ugyanis a hosszas szerelés után is csak kétkerék-meghajtással hajthattak volna, amivel lehetetlen túljutni a homokdűnéken. Bár az Opel Team a jokerlehetőséget még felhasználhatta volna – amivel az összetettben nem értékelték volna az egységet, csak a napi rangsorba kerültek volna be –, ám újabb alkatrészek hiányában ez sem volt opció. „25 éve, amikor először indultam a Dakaron, az elejétől kezdve szenvedtünk, és ez most sajnos megismétlődött” – mondta Szalay, aki kilenc sivatagi ralit fejezett be. 

Az első dél-amerikai

A motorosoknál sokkal színesebb volt a kép: hat különböző versenyző nyert legalább egy-egy szakaszt, és gyakorlatilag minden nap búcsúzott egy nagy név: az ausztrál Toby Price, a spanyol Joan Barreda Bort, a chilei José Ignacio Cornejo és a francia Xavier de Soultrait is kórházban „fejezte be” a ralit. Közülük a kétszeres bajnok Price bukott a legnagyobbat, de megúszta kéztöréssel és rövid távú emlékezetkieséssel (Ki vagyok én, kérdezte a mellette maradó Ricky Brabectől).

Orvosi segítséget a győztes Kevin Benavidesnek is igénybe kellett vennie (eltörött az orra, őt a mentők megérkezéséig Svitko ápolta). A 32 éves argentin az 5. szakasz után egy napig már vezetett, majd a legjobbkor, a 10. etap után tért vissza az élre. Az utolsó szakaszon maximálisan biztonsági motorozást mutatott be, arra figyelve, hogy a címvédő Brabectől ne sokkal maradjon le – ami sikerült is. 

„Sokat küzdöttem, sokat edzettem, sokat szenvedtem ezért a pillanatért, de megérte. Elkövettem néhány hibát a ralin, akkor az is megfordult a fejemben, vége a versenyemnek. De aztán napról napra mentem előre, és most boldogabb vagyok, mint amennyire fájnak a sérüléseim” – jegyezte meg Benavides, akinek eddig egy 4. hely volt a legjobbja. Dél-Amerika első Dakar-győztese mellett a második Brabec is Hondával hajtott, a japán márka kettős diadalára 1987 óta nem volt példa.

Štefan Svitko négy év után ismét bekerült a top tízbe, a kieséseknek köszönhetően a remek 8. helyen végzett. „A rajt előtt azt mondtam, nagy siker lesz a tízben végezni, ennyit tudtam most. A lényeg, hogy csak két kisebb esésem volt, de nekem és a motornak sem esett komolyabb baja” – nyilatkozta Svitko. A másik két szlovák motoros közül Erik Vlčák a 39. lett, Martin Benko a 7. szakaszon kényszerült feladni a versenyt.

Dakar

Leírás

A Dakar különleges „útitársakkal“ is szolgált, erről Kevin Benavides is meggyőződhetett.

Ismét orosz fölény

A kamionok között a Kamaz fölényét jelzi, hogy a menedzsmentjük idén kihagyta a nevezésből a négyszeres győztes Eduard Nyikolajevet. A Szotnyikov, Sibalov, Margyejev, Karginov négyesből senki sikere nem lett volna meglepetés. Dmitrij Szotnyikov azonban rövidre zárta a küzdelmet, az első rendes szakasz után élre állt, és már nem adta át a vezetést. Összesen hat etapgyőzelmet aratva magabiztosan húzta be pályafutása elő Dakar-elsőségét. 

A magyar Fazekas Károly a 8. szakasztól az ún. experience kategóriába került át, azaz összetettben már nem rangsorolták, mivel a Scania működésképtelenné vált szervója miatt közúton fejezte be az egysége az említett etapot. 

Bevezető

Stéphane Peterhansel pályafutása 14. Dakar-elsőségét könyvelhette el (a nyolcadikat autóval), de sem ő, sem a motoros Kevin Benavides vagy a kamionos Dmitrij Szotnyikov nem ünnepelhetett felhőtlenül a rali pénteki zárása után.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment