ÉLŐ: „Új nap virradt Amerikára” – szól Biden első üzenete
Hegedűs Norbert
2021. 01. 20., sze – 16:53
17:33 – Joe Biden és Jill Biden is megérkezett
17:27 – Kamala Harris is megérkezett
Az Egyesült Államok következő alelnöke is megérkezett az eskütétel helyszínére, a Capitolium elé. Ő lesz az Egyesült Államok első női és első színesbőrű alelnöke. Hamarosan következik Kamala Harris alelnöki eskütétele.
Elnöki káosz után megbékélés?
Bara Zoltán: „Amerikában a győztes demokraták sem hitethetik el önmagukkal, hogy végső csapást mértek a republikánusokra, akiknek meg vesztesekként kell megvívniuk saját harcukat az utóbbi négy év démoni örökségével”
TASR/AP-felvételek
17:00
A hagyományoknak megfelelően Biden istentisztelettel kezdte beiktatása napját, amelyre a Szent Máté apostolról elnevezett washingtoni katedrálisban került sor. A misén Kamala Harris leendő alelnök, illetve vezető demokrata és republikánus politikusok is jelen voltak.
Judd Deere sajtótitkár-helyettes elmondta: Donald Trump leköszönő elnök a hagyományoknak megfelelően levelet hagyott utódjának, mielőtt távozott a Fehér Házból. A tisztségviselő semmit sem árult el a levél tartalmáról vagy hangneméről.
Trump felesége, Melania szintén rövid üdvözlőlapot írt Jill Biden leendő first ladynek – értesült a CNN amerikai hírtelevízió.
Trump, aki csalásra hivatkozva megkérdőjelezte a novemberi elnökválasztás eredményét, máig nem gratulált Bidennek győzelméhez, és búcsúbeszédeiben sem említette név szerint demokrata ellenfelét.
Hagyománynak számít, hogy a leköszönő elnök levelet hagy utódjának az Ovális Irodában.
Barack Obama akkori vezető négy évvel ezelőtti üzenetében egyebek között arra emlékeztette Trumpot, hogy vele együtt ő is csak ideiglenes viselője az elnöki tisztségnek.
„Ez tesz minket azoknak a demokratikus intézményeknek és hagyományoknak (.) az őrévé, amelyekért elődeink harcoltak és adták vérüket” – írta. „A mindennapi politika kötélhúzásától függetlenül rajtunk múlik, hogy a demokráciánk eszközeit legalább olyan erős állapotban hagyjuk, ahogy találtuk őket” – tette hozzá.
Trump számos elnöki hagyománnyal szakított. Például nem lesz ott Biden szerdai beiktatásán (hasonló 1869 óta nem történt), valamint nem hívta meg a demokrata elnökjelöltet a Fehér Házba azt követően, hogy kiderült: Biden győzött a novemberi elnökválasztáson.
(MTI)
„Új nap virradt Amerikára” – írta a Twitteren Joe Biden, az Egyesült Államok leendő elnöke szerdán, beiktatása napjának első üzenetében.