Mikulec e hét végéig eldönti, hogy kinevezi-e Kovaříkot a rendőrség élére
Mészáros Richárd
2021. 01. 25., h – 19:10

„Mindkét pályázót kiváló jelöltnek tartom. Mindkét jelölt esetében felsorolhatók pozitívumok és negatívumok is, mindkettő tud eredményeket felmutatni. Szeretném még átgondolni ezt az egészet” – jelentette ki újságírók előtt Mikulec, hozzátéve: nem akarja húzni az időt, de mindenképpen át akarja tanulmányozni a két jelölt koncepcióját és javaslatait, melyeket a bizottság előtt mutattak be.
Mikulec mindenkit biztosított afelől, hogy a kormány biztosan nem fogja mérsékelni a szélsőségesség elleni küzdelmet, ennek éppen a fordítottja fog történni. Hozzátette: inkább arról van szó, hogy tehermentesíteni akarják a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget (NAKA) azáltal, hogy az extrémista kihágások egy részét a járási vagy kerületi parancsnokságokra bíznák. A NAKA a súlyos bűncselekményekkel foglalkozna.
A parlament védelmi bizottsága Peter Kovaříkot jelöli országos rendőrfőkapitánynak. Erről hétfőn döntöttek szavazással a bizottsági tagok, miután meghallgatták a két pályázót, Kovaříkot és Hamran Istvánt. A rendőrfőnököt a belügyminiszter nevezi ki. Kovaříkra tíz, Hamranra hat képviselő szavazott.
Az országos rendőrfőkapitány helye azután üresedett meg, hogy Milan Lučanský lemondott a tisztségről. Szeptembertől ideiglenesen Peter Kovařík vezeti a rendőrséget. Hamran az Országos Rendőr-főkapitányság egyik különleges egységének parancsnoka.

A magyar Hamran István is még játékban van az országos rendőrfőkapitányi posztért
Hamran István óriási tisztogatásokat végezne a szlovák rendőrségben, Peter Kovařík megbízott rendőrfőkapitány pedig véghez vinné a megkezdett reformot. Hétfőn meghallgatta a két rendőrfőkapitányjelöltet a parlament védelmi bizottsága.
Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter e hét végéig eldönti, hogy kinevezi-e Peter Kovaříkot országos rendőrfőkapitánynak. Hozzátette: figyelembe fogja venni a parlament védelmi bizottságának ajánlását.