Az emberek közel 30 százaléka szkeptikus Lučanský halálának kivizsgálását illetően
Mészáros Richárd
2021. 01. 31., v – 13:32
A felmérésben résztvevők 28,1%-a megvárná a vizsgálat kimenetelét, míg 16,8 százalék Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter lemondását tartaná helyénvalónak.
A megkérdezettek 9,7 százaléka gondolja úgy, hogy az ellenzéki pártok (Hlas, Smer, Kotlebáék) csak előnyt szeretnének kovácsolni Lučanský halálából.
Az üggyel kapcsolatos történéseket a résztvevők 12,4 százaléka nem követi figyelemmel. További 3,8 százalék döntésképtelennek bizonyult, 0,3 százalék pedig egyik válaszlehetőséggel sem tudott azonosulni.
A kormánypártok választóinak többsége megvárná a vizsgálat végső eredményét (OĽaNO – 59%; Sme rodina – 43,9%; SaS – 39,6%; Za ľudí – 45,9%). Ugyancsak erre szavazott a Progresszív Szlovákia (40,6%) és az MKP (32,7%) támogatóinak többsége is.
Az ellenzéki Smer szavazóinak 49,4%-a nem bízik abban, hogy a Matovič-kormány ideje alatt fény derül a valódi igazságra. Hasonlóan vélekednek erről az ĽSNS (48,8%) és a Hlas (39,8%) és a KDH (32,7%) szimpatizánsai is.
A felmérést 1 005 résztvevő bevonásával január 12. és 19. között végezték.
(mr, tvnoviny.sk)
Az emberek 28,9 százaléka nem bízik abban, hogy a jelenlegi kormány megfelelően kivizsgáltatja Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány halálát – derül ki a Focus ügynökség Markíza számára készített felmérésből.