A szabályok is olyanok, mint a legó: különféle merész kombinációkkal létrehozható belőlük szinte bármi. Az eredmény néha kicsit szögletes, néha kicsit életszerűtlen, de hát biztosan azért ilyen, mert tükrözi a kort, amelyben született. Sokan talán rossz néven veszik az ország aktuális vezetőinek kreativitását, és képtelenek felfogni, mi értelme van olyan szabályokat ráerőszakolni a lakosságra, hogy azok a B vércsoportú autószerelők, akik rendelkeznek hét napnál nem régebbi antigénteszttel, páratlan rendszámú autóikkal csak akkor mehetnek a szomszédos járásba kirándulni, ha előtte tizenöt nappal borsikafűvel párolt csirkemellet tettek a hónuk alá, és úgy énekelték a teliholdba a Nem vagyok ideges, fő a nyugalom című 1963-as Korda György slágert.

Akik ezt nem értik, azt sem tartják logikusnak, hogy azokon a szerdákon, amelyeken 0,4 milliméternél több csapadék hullik, az érintett települések közterületeit csak azok látogathatják délután három és este kilenc óra között, akik az elmúlt tizenöt év során minimum két hónapig félállásban dolgoztak a lakóhelyüktől minimum hetven kilométeres körzetben megtalálható vegyi üzem ammóniagyártó részlegén. Kivételt csak azok a kék szemű darukezelők kaphatnak, akik átestek már a bárányhimlőn (vagy a saját árnyékukon).

Mi ebben az érthetetlen? Mit nem lehet ezen megjegyezni? Erőltessük már meg magunkat picit felelősségileg. Gondoljunk arra, hogy. Azt se felejtsük el, hogy. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottakról nem is beszélve. Hogy melyik sajtótájékoztató? Nem a délire gondolok, hanem az estire. Nem a késő estire, hanem a kora estire. Hogy mi? Hogy volt egy késő esti is? Na hát kinek mi a késő este. Ja, hogy fél tizenegykor? Én akkor már aludtam, mert reggel korán kellett kelnem, hogy jusson kifli az idősek idősávja előtt, amit a gyerekeknek pakoltunk volna tízóraira, ha le nem fújták volna közben az iskolanyitást. De azért a kifliket megvettem, nem árt, ha van otthon kifli. Ha megszárad, az sem baj, le lehet szépen darálni, az eredmény a zsemlemorzsa, a szakácsművészetben, illetve a népélelmezésben sokrétűen hasznosítható alapanyag.

Elkészítünk három tányért, az elsőbe megy a liszt, a másodikba a tojás kihabarva, a harmadikba a zsemlemorzsa. Ebben a sorrendben megforgatjuk bennük a húst vagy a zöldséget, és utána forró zsírban vagy olajban kisütjük. Ezek például a rántott ételek készítésének szabályai. Minél egyszerűbb szabály, annál nagyobb értelemmel bír? Talán veszélyes ennyire leegyszerűsíteni a valóságot. Túlbonyolítani sokkal biztonságosabb.

A szerző a Vasárnap munkatársa