Search by category:
Egyéb kategória

Hova utazzunk, utazhatunk a járványügyi korlátozások után?

Hova utazzunk, utazhatunk a járványügyi korlátozások után?
szabolaci
2021. 02. 12., p – 00:30

2021. február 12., péntek – 12:30
koronavírus tengerpart

Friss ikon
Off

Törzs

A határok újranyitását követően első kör­ben azok indulnak útnak, ülnek repülő­re, akik korábban is sokat utaztak, ők a nagyutazók. A nyári hónapokban pedig már azok is utazni fognak, akik ezzel akarják bepótolni a tavaly elmaradt nyara­lást, akik a bezártságot szeretnék kipihenni, vagy akik egy kis kikap­csolódásra, feltöltődésre vágynak.

Városlátogatások

A járványügyi korlátozások után a városlátogatások indulhatnak be a leggyorsabban. Első körben célsze­rű egy hosszú hétvégét tölteni az ismertebb, vagy kevésbé népszerű nagyvárosokban. Most árban is jó lesz, hiszen ebben az időben sem a repülőjegyek, sem a szállásárak nem lesznek drágák, lényegesen olcsób­ban tudunk foglalni, mint az utolsó „normális” évben. Amit ajánlani tudunk, azok népszerű európai nagyvárosok – például Budapest, London, Bécs, Prága, Amszter­dam, Brüsszel, Berlin, Barcelona, Athén, Róma, Párizs –, de aki már járt ezekben, és valami újat szeretne felfedezni, annak érdemes elgon­dolkozni egy lisszaboni, isztambuli, varsói, dublini, helsinki, stockhol­mi, koppenhágai, szentpétervári, moszkvai (már van elektronikus be­utazási engedély, nem kell vízum), vagy akár baltikumi kiránduláson.

Wellnesspihenések

Tavasszal már nyithatnak a wellnesshotelek, így egy ilyen ki­kapcsolódásra is lehetőség nyílik. Ennek legnagyobb előnye, hogy szinte bármikor, akár pár nappal az érkezés előtt is megszervezhető, igaz a nyári hónapokban nem ki­zárt, hogy egy-egy ilyen hotel (valós vagy az engedélyezett) kapacitásá­nak maximumán fog működni. Hova menjen, aki ilyen pihenést szeretne? Amit javaslunk az a ma­gyarországi szállodák és fürdővá­rosok, a szlovákiai wellnesshotelek, érdemes elgondolkozni az ausztriai wellnesskiránduláson is (ez utóbbi csodás környezetben, megannyi he­gyi túrával kombinálva).

Tengerparti nyaralások

Bár tavaly pont nyáron volt némi enyhítés, így sokaknak lehető­sége volt tengerparti nyaralásra, ám idén nemcsak a teljes szezon, de a teljes kínálat is rendelkezésre állhat. Aki autóval utazna, annak a horvát, olasz tengerpartot java­soljuk, aki repülővel, annak pedig érdemes elgondolkozni az olyan célállomásokon, mint Spanyolor­szág, Olaszország (a délebbi részek és a szigetek), Bulgária, Málta, Tunézia, Törökország, Egyiptom. Ez utóbbiakat várhatóan azok vá­lasztják, akik az all inclusive ellátás szerelmesei – ebben idén nyáron még lehetnek korlátozások, ám nem mennyiségben, csupán a tá­lalási formában (pl. a pincér teszi a választott ételt a tányérra, és nem mi a svédasztalról).

Körutazások

Ha tartalmasabb utazásra vágyunk, akkor szervezhetünk kisebb-na­gyobb körutazást is, amiben van városlátogatás, túrázás, kulturális feltöltődés, sőt, esetleg még tenger­parti nyaralással is kombinálható. Ezen utazások egyik előnye, hogy most valóban élvezetes lesz az uta­zás, a látnivalóknál nem lesz tömeg, idilli hangulatban barangolhatunk. Ha ilyen utazást szeretne, akkor érdemes az európai országokkal kezdeni (Olaszország, Spanyolor­szág, Franciaország, Horvátország, Portugália stb.), ha pedig távolabbi célállomás lenne a cél, akkor egy délkelet-ázsiai körutazás (Thaiföld, Malajzia, Szingapúr, Kambodzsa), vagy a régió egy-egy országának felfedezése (Japán, Kína, Indonézia stb.) is jó választás lehet. De szin­tén ajánlott egy amerikai körutazás is, városokkal, tengerpartokkal, nemzeti parkokkal – felejthetetlen élmény. Aki pedig már sok helyen járt, és újat szeretne látni, akkor Latin-Amerika (Peru, Argentína, Brazília, Uruguay) az ideális célál­lomás.

Egzotikus nyaralások

Az év végén várhatóan egyre rit­kábban hallunk a koronavírus­ról, a téma eltűnik az újságok, hírportálok címoldalairól. Ekkor pedig már gondolkozhatunk az egzotikus nyaraláson – ami idén várhatóan minden korábbinál olcsóbb lesz. Mind a szervezett all inclusive nyaralások (Mexi­kó, Dominika, Kuba, Zanzibár), mind pedig az egyénileg összeál­lított nyaralások. Ha ez utóbbit szerveznénk, akkor az alábbi cél­állomásokat javasoljuk: Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia, Omán, Indonézia és Bali, Srí Lanka, Mi­ami, Mexikó vagy éppen a karibi országok.

Vakcinaútlevél

Hogy kell-e vakcinaútlevél, azt egy­előre nem lehet tudni, de fel kell készülni arra, hogy idén ez szinte elkerülhetetlen lesz. De aki utazni szeretne, annak ez nem jelenthet gondot, hiszen a lényeg: újra visszatér az utazás szabadsága.

 

Bevezető

Némi optimizmussal, de kijelenthetjük, hogy az idei tavasz és legfőképp a nyár már újra visszahozza a szabadságot, és ezzel együtt az utazás szabadságát is. Akik szeretnek utazni, repülni, nyaralni, világot látni, azok már minden bizonnyal alig várják a határok  újranyitását. Lehet, sokaknak már az is megvan, hova vezetne az első útjuk, ám aki még nem döntött, annak néhány tippel segítünk a választásban.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szabó Laci

Read More

Post Comment