Search by category:
Egyéb kategória

Cserepadon kezdve lett a mezőny legeredményesebbje

Cserepadon kezdve lett a mezőny legeredményesebbje
Orosky Tamás
2021. 02. 12., p – 18:14

2021. február 13., szombat – 19:50
Slama Angi

Friss ikon
Off

Törzs

A háromtagú H csoportban a körbeverések miatt az utolsó mérkőzés előtt egyértelmű volt a képlet: ha a Hollandia–Szlovákia találkozón a hazaiak nyernek, ők jutnak tovább, legfeljebb kilencpontos szlovák győzelem esetén Magyarország. Ha ennél nagyobb arányú vendégsiker születik, úgy Slama Angelikáék örülhetnek.

Hogy végül ez utóbbi forgatókönyv valósult meg, az a meccs utolsó két percében derült ki, addig ugyanis maximum hat ponttal vezetett csak a szlovák válogatott.

„Érdekes, hogy egész meccs alatt azt éreztem, hogy sikerülni fog, nem izgultam, nem voltam ideges. Egész közelinek éreztem az Eb-részvételt, és bíztam a csajokban – mondta lapunknak a somorjai származású kosaras. – Persze volt rajtunk nyomás, de jól felkészültünk.”

A higgadtságát Slama a pályán is bizonyította, az emlegetett utolsó két percben ő is dobhatott büntetőket. „Nem remegett meg a kezem. Még ha csak 26 éves is vagyok, elég tapasztalatom van, és tudom, hogy ilyenkor nem szabad arra gondolnom, hogy ezen múlhat az Eb-szereplés – jegyezte meg újabb firtatásunkra. – Nehéz volt, lényegében mínusz 10-ről kezdtük a meccset. De az odavágón húsz ponttal elvertük a hollandokat (84:64), tudtuk, hogy megismételhető a győzelem.” 

Az sem fogta meg a csapatot, hogy pár nappal korábban a negyedik negyedben veszítették el a magyar válogatott elleni pöstyéni találkozót (57:65). „A magyar csapat sokkal intelligensebb kosárlabdát játszik a hollandoknál, szinte minden kosarasuk európai kupában szerepel a klubjával. Nagyon jól működött náluk az összjáték Határ Dettivel, a 208 centis centerrel, ezzel nem tudtunk mit kezdeni” – árulta el a kettes poszton játszó Slama.

Az Arka Gdynia játékosa mindkét Eb-selejtezőn a kispadon kezdett, ennek ellenére mindkét meccsen ő lett csapata legeredményesebbje 13, illetve 11 ponttal. „A klubomban is ehhez vagyok szokva. Páleníkovával együtt csereként léptünk csak pályára, viszont ez így nagyon erős váltás volt. Sokszor ugyanis a cserékkel mintha meg-megtorpanna egy csapat. Tudtam előre Juraj Suja szövetségi kapitánytól, hogy így számol velem” – szögezte le Slama.

A szlovák csapat így 2017 után, egy Eb kihagyása után ismét ott lesz a kontinenstornán, amelyet Franciaország és Spanyolország közösen rendez júniusban. Addig már csak a lengyel bajnokságra és kupára koncentrálhat Slama, a január végi euroligás prágai buborékban ugyanis három vereséget szenvedett a Gdynia a Fenerbahce, a Lyon és a házigazda USK ellen. „Reális volt a negyedik helyünk, nem is voltak továbbjutási céljaink, tapasztalatot akartunk szerezni. Lengyelországban azonban mindent meg akarunk nyerni” – tette hozzá 2020 harmadik legjobb szlovákiai női kosarasa, aki megvédte 2019-es pozícióját az ankéton.

Bevezető

Hatalmas izgalmak közepette jutott ki az Eb-re a szlovák női kosárlabda-válogatott. A csapat egyik kulcsemberével, Slama Angelikával elevenítettük fel a múlt hétvégén Hollandiában történteket.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment