Search by category:
Egyéb kategória

A többség nem fogta vissza a béreket

A többség nem fogta vissza a béreket
Mészáros Richárd
2021. 02. 26., p – 15:24

2021. február 26., péntek – 15:45
munkás k

Friss ikon
Off

Törzs

„A szlovákiai munkáltatók kétharmada tavaly a világjárvány megjelenését követően sem módosított a béreken, az alkalmazottak fizetését 2020 tavaszán csupán a cégek 8 százaléka csökkentette, a többségük azonban az év végére visszatért az eredeti színvonalra. Decemberben már csak az egy százalékuk fizetett kevesebbet, mint a járvány kitörése előtt” – nyilatkozta lapunknak Miroslav Garaj, a Grafton Slovakia ügyvezető igazgatója.

Idén a megkérdezett cégvezetők 10 százaléka tervez fizetéscsökkentést, 43 százalékuk nem számol semmilyen változással, 28 százalékuk pedig növelné a béreket. „A prémiumok esetében már fukarabbak voltak a munkáltatók, ezeket csaknem minden harmadik cég visszafogta, egy részük azonban idővel már ezeket is újra fizeti” – mondta el Garaj. Szerinte a cégek leginkább az egyéb bónuszokon, leginkább a tanfolyamokon spóroltak.

Bevezető
Pozsony |

A közvélekedéssel ellentétben a szlovákiai cégek nagy része a koronavírus-járvány miatt tavaly nem csökkentette az alkalmazottak fizetését – legalábbis ez derül ki a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség legújabb felméréséből.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment