Search by category:
Egyéb kategória

Gröhling: Az is elképzelhető, hogy nem lesz érettségi

„Minden lehetséges” – válaszolta Branislav Gröhling oktatási miniszter arra a kérdésre, hogy eltörlik-e az idei érettségiket.

A miniszternek egészen pontosan azt a kérdést tették fel ma az Express rádióban, hogy fontolgatják-e a májusi szóbeli érettségik eltörlését, amire azt válaszolta, „minden, de minden elképzelhető”. Szavai szerint most már minden a járványhelyzet alakulásán múlik, ez alapján hoznak döntést. Figyelembe kell venni a biztonságos lebonyolítás lehetőségét, és hogy ilyen körülmények között lehet-e egyáltalán érettségiztetni.

Tavaly szintén elmaradt az érettségi, a diákokat a bizonyítványuk átlaga alapján osztályozták, az jelentkezhetett érettségizni, aki elégedetlen volt a megajánlott jeggyel, ennek RÉSZLETEIRŐL ITT ÍRTUNK.  

A középiskolai felvételiről szintén csak annyit tudott mondani ma Gröhling, hogy „május elején kellene megtartani”.

Az adásban azt is közölte, összesen 50 700 iskolai alkalmazottat oltottak be, a pontos számot nem tudni, mert ebben nem szerepel például néhány szakácsnő és más nem pedagógiai alkalmazott.
Ezután viszont már nem fogják soron kívül oltani a pedagógusokat, a módosított oltási stratégia szerint a kor határozza meg a sorrendet.

Gröhling: Az is elképzelhető, hogy nem lesz érettségi” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.

Post Comment