Search by category:
Egyéb kategória

Az EP megfosztotta mentelmi jogától a Katalónia függetlenségéért harcoló politikusokat

Az EP megfosztotta mentelmi jogától a Katalónia függetlenségéért harcoló politikusokat
Balázs Lilla
2021. 03. 09., k – 10:15

2021. március 9., kedd – 13:43
katalán

Friss ikon
Off

Törzs

A döntés a posztjáról elűzött egykori katalán kormányfőt, Carles Puigdemont, a hivatalától megfosztott egészségügyi minisztert, Toni Comínt és Clara Ponsatít, volt oktatásügyi minisztert érinti.

Carles Puigdemont esetében a plénum 400 tagja a mentelmi jog megvonása mellet döntött, míg 248-an ellene szavaztak. A másik két  függetlenségpárti politikus esetében is a túlnyomó többség a mentelmi jog megvonása mellett szavazott.

Történelmi fordulópont ez, ugyanis ezidáig nem volt még arra példa, hogy 42%-ban született volna egyetértés a mentelmi jogok megvonásáról.

A titkos szavazást hétfőn tartották, az eredményt pedig kedden tették nyilvánossá. Az EP ezen határozata elősegítheti kiadatásukat a spanyol hatóságoknak: Puigdemont és társai 2017 óta Belgiumban tartózkodnak, miután hazájukban az alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi népszavazás miatt büntetőeljárás indult ellenük lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények vádjával.

A spanyol legfelsőbb bíróság ugyanabban az évben a politikusok kiadatását kezdeményezte, azonban a belga törvényszék tavaly januárban felfüggesztette az ellenük folyó eljárást, mivel az Európai Unió Bírósága előzőlegesen úgy döntött, hogy a 2019-es EP-választáson mandátumot szerzett politikusok mentelmi joga a megválasztásuk pillanatától érvényes, felfüggesztését pedig hivatalosan kérelmezni kell a képviselőtestületnél.

Az uniós parlament a szavazást megelőzően kiadott közleményében felhívta a figyelmet, hogy a spanyol ügyészség a katalán vezetők EP-mandátumainak megszerzése előtt emelt vádat ellenük, továbbá hangsúlyozta, hogy az ilyen eljárások tagállami hatáskörbe tartoznak.

Igaz ugyan, hogy az Együtt Katalóniáért választási koalíció politikusai mentelmi joguktól meg lettek fosztva, EP-mandátumuk továbbra is megmarad és így egyfajta védelmet élveznek. Még akkor is, ha Belgium és Skócia úgy döntött, hogy Ponsatít a spanyol hatóságok kezébe adja.

Ezt bizonyítja Lluís Puig esete is: akinek ugyancsak nem volt mentelmi joga, mégsem szolgáltatták őt ki a hatóságoknak.

A katalán politikusok bejelentették, hogy nem adják fel a harcot, és ügyüket ismét az uniós bíróság elé viszik.

(vilaweb,mti,bl)

Bevezető

Az Európai Parlament képviselői a keddi plenáris ülésükön megvonták három katalán politikai vezetőtől a mentelmi jogot.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment