Krajčí: enyhén javult a járványhelyzet
Hegedűs Norbert
2021. 03. 09., k – 18:39

Krajčí köszönetet mondott minden lakosnak, akik betartják a járványügyi intézkedéseket.
A miniszter szerint ha kitartunk, akkor ez a nehéz időszak mögénk kerülhet, és fokozatosan javulhat a helyzet.
Krajčí hosszasan védelmezte az országos tesztelést, mely szerinte novemberben 58%-ban, januárban pedig 38%-ban csökkentette a fertőzést. Azt is elmondta, hogy Szlovákiában GDP nem esett vissza olyan mértékben, mint azokban az országokban, melyekben szigorúbb lezárások voltak.
Krajčí cáfolta azt a hírt, hogy az egészségügyi minisztérium rossz teszteket vásárolt volna, szerinte mindet lehet használni otthoni tesztelésre is.
Szlovákiában az elmúlt héten enyhén javult a járványhelyzet és a rekordszámú kórházi ápolt ellenére sikerült a helyzetet stabilizálni – mondta.
A szomszédainknál nem ez a helyzet, ott a vírus inkább terjed.
Krajčí szerint jelentősen csökkent a lakosság mobilitása, ez pedig azt jelzi, hogy a március elejétől érvényben lévő intézkedések hatásosak.
A reprodukciós számot sikerült 0,95-1-re csökkenteni.
Március folyamán 305 ezer Pfizer, 310 ezer AstraZeneca és 75 ezer Moderna vakcinának kellene érkeznie Szlovákiába. A Johnson&Johnson vakcinája, melynek áprilisig kellene megérkeznie, valószínűleg késni fog.
Krajčí figyelmeztetett, hogy a járványügyi intézkedések megszegése ill. az esetleges nyitás csak ahhoz járulna hozzá, hogy a járványügyi helyzet romlana, ahogy az a környező országokban megtörtént.
A Covid-automata szerint a következő lesz a helyzet a jövő héttől:
Fekete járások: Báni, Csacai, Alsókubini, Dunaszerdahelyi, Galántai, Gölnicbányai, Homonnai, Illavai, Kassai, Kassa-vidéki, Kiszucaújhelyi, Turócszentmártoni, Miavai, Vágújhelyi, Pöstyéni, Vágbesztercei, Puhói, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Vágsellyei, Szenicei, Szakolcai, Tőketerebesi, Trencséni, Nagyszombati, Stubnyafürdői, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zólyomi
Krajčí szerint ugyanakkor, ha folytatódik a jelenlegi, pozitív trend, akkor a következő, tehát március 22-től érvényes térkép már így nézhet ki:
Ez azonban csak becslés, amihez szükséges, hogy az emberek betartsák az intézkedéseket.
Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter kedd este tájékoztatott az aktuális járványügyi helyzetről.