És nem csak az akkori közönségnek jelenik meg így a Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész ma is. Ezek a megnyerő női alakok Venczel Vera életművéből nem csupán azok vizuális emlékezetében vannak jelen, akik akkor zárták szívükbe, amikor a felsorolt örökzöldeket először tűzte műsorára a Magyar Televízió. Mivel e klasszikusok időnként újra és újra feltűnnek a képernyőn, későbbi nemzedékek is a sudár nyárfasor árnyában hazafelé baktató Zsuzsikához, vagy a szakadó esőben a Szent Anyácskához könyörgőn imádkozó Rozálihoz kapcsolják Venczel Verát.

Aki könnyedséggel illeszkedett be a kamera előtt arisztokrata és paraszti közegbe, környezetbe egyaránt. Üde könnyedséggel férkőzött közel a nézőkhöz az úri körökben mozgó Szatmári Katinkaként Várkonyi Zoltán 1966-os filmjében, a Kárpáthy Zoltánban. És ugyanolyan üde könnyedséggel állította a maga pártjára a nézőt az Esztergályos Károly rendezte Pillangóban a falusi Zsuzsikaként, amint az ablakon keresztül könnyes szemmel nézi, szívszerelme milyen szenvedéllyel ropja a táncot egy másik nővel. Ez utóbbi szerepével nemcsak a nézőket, hanem a szakmát is megnyerte: a Pillangó Zsuzsikájának megformálásáért megkapta a monte-carlói filmfesztivál Arany Nimfa díját.

A finom, meghajló lányszerepek után a kemény, a becsületén esett sérelemért visszavágó nők figurái is megtalálták, például az Ida regénye című Gárdonyi-feldolgozásban (r.: Félix László), Henrik Ibsen Nóra című drámájának tévéfilmváltozatában (r.: Esztergályos Károly), vagy a Fábián Bálint találkozása Istennel című tévéfilmben (r.: Fábri Zoltán). 

A kezdeti felemelkedés és sikerek után Venczel Vera többévnyi kihagyással tért vissza a kamera elé, és játszott újra olyan filmekben, mint a Rokonok (Szabó István), a De kik azok a Lumnitzer nővérek? (Bacsó Péter), vagy a Tabló (Dettre Gábor).
Fényes filmes indulása annak is köszönhető, hogy már a főiskolai vizsgáin felfigyelt rá Várkonyi Zoltán. Nem véletlen, hogy miután 1968-ban megkapta a diplomáját, a Vígszínházhoz szerződött, amelynek Várkonyi volt az igazgatója. Venczel Vera aztán egész pályafutása alatt hű maradt a Szent István körúti teátrumhoz.

Az összegző statisztika szerint nyolcvan tévéjátékban és sorozatban, legalább huszonöt filmben láthattuk, s közel kilencven színházi előadásban játszott. A Vígszínházban olyan sikeres darabokban formált meg szerepeket, mint a Búcsúszimfónia, A kaukázusi krétakör, az Ugyanaz hátulról. A sort bővíti két legendás előadás, a Ványa bácsi és a Bernarda Alba háza, melyekkel a társulat Pozsonyban is vendégszerepelt. Az utóbbi években a Hegedűs a háztetőn, a Tévedések vígjátéka, A vágy villamosa, a Sógornők, a Fátyol nélkül, a Találkozás, a Hamlet és A félkegyelmű című darabokban láthatta a közönség Venczel Verát. 

A Vígszínház Házi Színpadára készült, és évekig ott adta elő A vörös oroszlán című monodrámát, mely Szepes Mária misztikus regényéből született. Venczel Vera gazdag pályáján az első monodráma ez. 2011-ben Pozsonyba is elhozta az Astorka Színház fesztiváljára. „Nagy öröm nekem, hogy ismét Pozsonyban játszhatok, és hogy épp ezt a darabot vihetem el oda – mondta el akkor lapunknak. – A befelé fordulásra, a mindenséggel való kapcsolatkeresésre, a saját felelősségünkre hívja fel a figyelmet. Nagyon sok rétege van a műnek. Szerintem nincs ember, akit ne érdekelne az örök élet itala. És a csend, a lélek csendje. Ezt közvetíteni nem mindennapi feladat számomra.”

Hetvenötödik születésnapján a Vígszínház ennek az előadásnak, A vörös oroszlánnak a műsorra tűzésével tiszteleg Venczel Vera előtt. A darabot a Vígstreamház kínálatában érhetik el, és nézhetik meg azok is, akik annak idején nem jutottak el a pozsonyi fesztiválra.

Venczel Vera szeretett itt lenni Pozsonyban. Miután kiürült az Astorka Színház, távozott a közönség, nem győzött csodálkozni és hálálkodni, hogy milyen kedvesen és értőn fogadták, és hogy mennyire szeretik itt az emberek.