Search by category:
Egyéb kategória

Az állam 100 millióval segíti ki a közlekedést

Az állam 100 millióval segíti ki a közlekedést
Mészáros Richárd
2021. 03. 18., cs – 14:28

2021. március 18., csütörtök – 15:48
A taxisok és a közúti személyszállítás üzemeltetői is számíthatnak támogatásra

Friss ikon
Off

Törzs

A hosszas előkészítést követően a kormány szeretné elérni, hogy az említett, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megszorítások miatt nehéz anyagi helyzetbe került vállalkozások minél hamarabb hozzájuthassanak a pénzhez, a parlamentben ezért gyorsított eljárásban szeretnék megtárgyalni és elfogadni a jogszabályt. „Elsősorban azoknak szeretnénk mentőövet dobni, akik a megszorítások miatt kénytelenek voltak szüneteltetni a vállalkozásukat” – mondta el Andrej Doležal közlekedési miniszter, aki szerint a gyorsaság ez esetben rendkívül fontos, az ágazat ugyanis katasztrofális helyzetben van. „A megszorítások és a lakosság csökkenő érdeklődése miatt a taxisok és a busztársaságok bevételei is látványosan csökkentek, veszélybe sodorva az ágazat foglalkoztatottságát” – nyilatkozta Doležal. Beépítették a jogszabályba azonban az autósiskolák és a busztársaságok panaszait is. Az előbbiek esetében figyelembe veszik, hogy a járvány idején nem működtek az autósiskolák, sokan így nem tudták elvégezni a tanfolyamot a szabályok által felső határként megszabott 12 hónap alatt. Az új szabályok szerint a járvány ideje alatti leállást nem számolják bele ebbe az időszakba. A busztársaságok esetében lehetővé teszik, hogy a járvány miatt leállított nemzetközi járataikat könnyebben újíthassák fel a járvány lecsengését követően.

A kormány tegnap döntött a munkanélküli- segély folyósításának az újabb meghosszabbításáról is. Az erről szóló rendelet módosítása szerint két hónappal tovább kaphatnak munkanélküli- segélyt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában szereplő személyek. Az intézkedés azokat érinti, akiknek tavaly augusztus és idén május között járt vagy jár le a jogosultságuk a segélyre. A munkaügyi tárca szerint azok, akiknek tavaly augusztusa és az idei év márciusa között járt le a jogosultságuk, azok két hónapos hosszabbításra számíthatnak az eddigi helyzethez képest. Akiknek áprilisban jár le a jogosultságuk, azok 1,5 hónapnyi, akiknek pedig májusban, azok fél hónapnyi pluszt kaptak. A járvány miatti hosszabbítás ugyanis legkésőbb május 31-éig tart. Az intézkedés több tízezer állástalant érint, akiknek az átlagos havi segélye 450 euró körül mozog. A Szociális Biztosító kasszáját csaknem 69 millió euróval megcsapoló intézkedés célja, hogy enyhítse a jelenlegi krízishelyzet negatív hatásait azokra a munkanélküliekre, akik a kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzet miatt nem tudnak munkát találni.

Bevezető
Pozsony |

Idén nagyjából 100 millió eurós állami támogatásra számíthatnak a szlovákiai taxisok, autósiskolák, közúti személyszállítással és teherfuvarozással foglalkozó cégek – a közlekedési tárca ezzel kapcsolatos javaslatára szerdán a kormány is rábólintott. Változik a munkanélküli-segély kifizetése is.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment