Search by category:
Egyéb kategória

Sulík: Ha a kormányfő távozik, az SaS marad

Sulík: Ha a kormányfő távozik, az SaS marad
Mészáros Richárd
2021. 03. 18., cs – 18:00

2021. március 18., csütörtök – 18:21
Matovič Sulík

Friss ikon
Off

Törzs

„Ha Igor Matovič úgy dönt, hogy távozik, akkor mi nem lépünk ki a koalícióból. Ez a lényeg, amit kezdettől fogva hangoztatunk” – mondta Sulík. Hozzátette: jövő szerdáig várnak a miniszterelnök döntésére. Ő maga kedden (március 23.) készül látogatási időpontot kérni Zuzana Čaputová államfőtől. Ismét kilátásba helyezte, hogy benyújtja a lemondását.

Azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy az SaS távozása után a kormány hármas koalícióban folytathatja a működését, azt mondta, hogy a politikában mindennel számolni kell. „Ha a jövőbeni koalícióban nem lesz feltétel a 13 képviselőből álló, szilárd, egységes frakció, és 75 vagy 76 képviselővel fognak kormányozni, és erre a Za ľudí párton belül is rábólintanak, akkor ez lesz az új politikai realitás” – fűzte hozzá.

Jana Bittó Cigániková (SaS), az egészségügyi bizottság elnöke megjegyezte, hogy az utóbbi időben „nagy retorikai fordulatot” vél felfedezni Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes és a Za ľudí elnöke megnyilvánulásaiban. Szerinte néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vett a kommunikációja. Olyan pletykákat említett, melyek szerint a miniszterelnök valamit ígért a Za ľudí pártnak a koalíciós partner feláldozásáért cserébe. „Bízom benne, hogy ez tényleg csak pletyka, mert egyébként kolosszális árulásról lenne szó” – figyelmeztetett. Bittó Cigániková reméli, hogy Remišová nem lenne képes ilyesmire.

A Za ľudí képviselői ma már több különböző spekulációt is visszautasítottak. Jana Žitňanská frakcióvezető elmondta: a párt továbbra is ragaszkodik a négyes koalícióhoz és a kormányfő leváltásához. Juraj Šeliga, a parlament és a Za ľudí alelnöke hozzátette: csütörtök este találkoznak a miniszterelnökkel, minden mást spekulációnak titulált. Megjegyezte, hogy 76 képviselővel nehéz kormányozni, ez látható volt csütörtök reggel is, amikor a hiányos létszám miatt a parlament nem volt határozatképes.

Bevezető
Pozsony |

Ha Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő lemondana, nem lenne értelme annak, hogy az SaS kilépjen a koalícióból. Ezt Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és az SaS elnöke jelentette ki csütörtökön a parlamentben. Matovičnak szerdáig adott ultimátumot. Hozzátette: nem tartaná tisztességesnek, ha a partnerek megegyeznének egy hármas koalícióról. Emlékeztetett, hogy éppen a Za ľudí vétózta meg elsőként a Szputnyik V vakcina vásárlását, ezt követően távozott az egyik képviselőjük és összeült a párt elnöksége is.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment