Search by category:
Egyéb kategória

Matovič négy koalíciós politikus lemondását várja el a kormányfői távozásáért cserébe

Matovič négy koalíciós politikus lemondását várja el a kormányfői távozásáért cserébe
Czímer Gábor
2021. 03. 22., h – 19:00

2021. március 22., hétfő – 19:09
Igor Matovič

Friss ikon
Off

Törzs

Matovič még vasárnap este jelentette be, hajlandó távozni a kormányfői tisztségből, de csak akkor, ha Richard Sulík, az SaS vezetője, gazdasági miniszter, valamint Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke is lemond a posztjáról. További feltételként szabta, hogy az SaS egyik minisztériumát át kell engedje az OĽaNO-nak, hiszen egy évvel ezelőtt Matovič pártja az SaS javára lemondott egy tárca vezetéséről. Matovič azonban a feltételek teljesülése esetén sem távozna teljesen a kormányból, valamelyik minisztérium vezetését venné át.

Sulík hétfőn bejelentette távozását. „Teljesítem, amit ígértem, és ezennel lemondok a gazdasági miniszeri tisztségről” – jelentette ki. Rámutatott, a kormány már lassan három hete bénult állapotban van, ezért bízik abban, hogy a lépése előmozdítja a kabinet működőképessé tételét. Ez szerinte a kabinet átalakítása nélkül nem lehetséges. „Igor Matovič azt mondta, beadja a lemondását, ha előtte én is így teszek. Ezt én most megtettem, így semmi nem áll az útjába, hogy ő is lemondjon” – mondta Sulík, és hozzátette, ezzel teljesítettnek tekinti a miniszterelnök által, a személyi változások terén támasztott követeléseket.

Szerdán lejár az ultimátum

Az SaS vezetője arra utalt, ha nem lesz új kormányfő, pártja kilép a koalícióból, parlamenti frakciójuk ugyanis egy új miniszterelnök vezette kabinetet akar támogatni. Az SaS vezetője megismételte, ha szerdáig nem születik megállapodás, minisztereik lemondanak. Az SaS első embere Matovič többi feltételéről elmondta, ha a kormányfő egy miniszteri székbe ülne át, akkor ő is a kormány része akar maradni. Nem pontosította azonban, hogy milyen tisztségben. Sulík a kormány átalakítását a jelenlegi parlamenti viszonyokra és a jelenlegi koalíciós szerződésre építve képzeli el. Ez azt jelenti, hogy nem adnának át egy általuk vezetett minisztériumot sem Matovič pártjának.

Sulík szerint már hónapok óta mindenki láthatja, hogy Matovič nem alkalmas a kabinet irányítására. Úgy látja, a kormányfő mindenkivel összeveszett, amire pedig az egész ország ráfizet. Sulík szerint Matovič cselekedetei mögött a személyes bosszú áll. Ha a miniszterelnök szerdáig nem távozik, az SaS miniszterei lemondanak. Megismételte, hogy pártja elutasítja az előrehozott parlamenti választást, szerinte ugyanis az csak rosszabbra fordítaná a helyzetet.

Cigániková

Az SaS elnöke csak akkor hajlandó tárgyalni Jana Bittó Cigánikovának (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának a tisztségből való menesztéséről, ha pártja cserébe egy másik parlamenti testület vezetését kapná meg. Matovič egyik feltétele pont az volt, hogy a képviselőnő távozzon a parlament egészségügyi bizottságának elnöki posztjáról. Bittó Cigániková pártja sajtótájékoztatóján azonban azt mondta, nem tervez lemondani.

Kolíková és Šeliga

Az SaS vezetője kiállt a Za ľudí által jelölt igazságügyi miniszter, Mária Kolíková mellett, aki szerinte a kormány legjobban teljesítő tárcavezetője. A kormányfő vasárnap ugyanis arról is beszélt, „elfogadja” Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter távozását és Juraj Šeliga (Za ľudí) lemondását is a parlament alelnöki posztjáról. A miniszterelnök egyben arra is utalt, hogy Kolíková államtitkárként dolgozott az előző kormány idején, így szerinte politikai kötődése van Robert Ficóhoz, a Smer vezetőjéhez és Peter Pellegrinihez, a Hlas elnökéhez. 
Šeliga napokkal ezelőtt valóban olyan szellemben nyilatkozott, mi szerint nincs a székéhez kötve és hajlandó lemondani, ha a helyzet ezt követeli. Kolíková azonban nem mondta ki, hogy felajánlaná a távozását, csak arról beszélt, ha Matovič marad a miniszterelnök, ő biztosan nem lesz tovább igazságügyi miniszter.

A Za ľudí vezetői is úgy nyilatkoztak, kitartanak az általuk jelölt Kolíková igazságügyi miniszter és Juraj Šeliga, a parlament alelnöke mellett. Ugyanakkor tudomásul vették, hogy Igor Matovič (OĽaNO) a két említett tisztviselő távozását is feltételéül szabta annak, hogy lemondjon a miniszterelnöki tisztségről. „Kötelességünk megoldásokat keresni annak érdekében, hogy mielőbb meg tudjuk oldani Szlovákia valódi problémáit, mint például a járvány, a rossz egészségügyi ellátás, a hatékony oltás, a vállalkozók támogatása, valamint a korrupció elleni küzdelem” – jelentette ki hétfőn Veronika Remišová, a Za ľudí vezetője, hozzátéve: „A Za ľudí mindent megtesz azért, hogy a miniszterelnök leváltása után a jelenlegi négypárti koalíció tovább tudja folytatni a kormányzást.” Remišová azt szeretné, ha tovább tárgyalnának a koalíciós válság megoldásáról, a miniszterelnök által támasztott feltételeket pedig az ő tárgyalási alapjának tekinti.

Az OĽaNO röviddel cikkünk megjelenése előtt adott ki egy sajtóközleményt, amelyben azt írják, a miniszterelnök a napokban megbeszélésre hívja Sulíkot, hogy megvitassák a kormány további átalakítását. Ugyanúgy a Za ľudí párttal is egyeztetni fognak.

Bevezető
Pozsony |

Richard Sulík lemondott gazdasági miniszteri tisztségéről, mert ez volt Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök távozásának egyik feltétele. 

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment