Search by category:
Egyéb kategória

Önértékeléssel búcsúzott a gazdasági miniszter

Önértékeléssel búcsúzott a gazdasági miniszter
Molnár Iván
2021. 03. 23., k – 16:40

2021. március 24., szerda – 07:00
Sulík

Friss ikon
Off

Törzs

A gazdasági tárca kedden azt követően számolt be az elmúlt egy évben elért eredményeiről, hogy Zuzana Čaputová államfő elfogadta Richard Sulík (SaS) miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter lemondását.

„Az egyik legnagyobb eredménynek a vállalkozók bérleti díjaira folyósított állami támogatást tartjuk. Csak erre több mint 60 millió eurót fordítottunk, amivel 40 ezer kérvényezőn segíthettünk”

– mondta el Sulík, aki kiemelte a busztársaságoknak nyújtott támogatást is. „Összesen mintegy egymilliárd eurónyi támogatást és kölcsönt folyósítottunk a rászorulóknak” – tette hozzá a távozó miniszter.

A vállalkozók azonban már korántsem ilyen elégedettek a tárca teljesítményével. A bérleti díjakra nyújtott támogatások szabályait például eleve elhibázottnak tartják. Ezek szerint ugyanis a vállalkozóknak meg kell egyezniük az ingatlanok bérbeadóival, az állam ugyanis ugyanakkora arányban (legfeljebb 50%) járul hozzá a bérlők által fizetett bérleti díjakhoz, mint amennyit a bérbeadók elengednek. Ha a bérbeadó ragaszkodik az eredeti díj teljes összegű kifizetéséhez, ezt teljes egészében a bérlőnek kell állnia. Vladimír Machalík, a Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Szövetségének (SZVPS) az ügyvezető igazgatója lapunknak ezzel kapcsolatban már korábban elmondta: mindezt figyelembe véve az sem csoda, hogy az éttermeknek csak alig valamivel több mint 40 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. „Az éttermek jobban jártak volna az állam közvetlen támogatásával, ahelyett, hogy ki vannak téve a bérbeadók kénye-kedvének” – mondta el Machalík.

A minisztérium tevékenységét befolyásolta a frissen lemondott tárcavezető és a kormányfő, Igor Matovič elmérgesedett viszonya is. „Az univerzális kárpótlási törvényt például háromszor nyújtottuk be a kormányba, és háromszor dobták vissza, annak ellenére, hogy abba beépítettük az egyeztetés során felmerült elemeket” – mondta el Sulík. A vállalkozók is értékelik ugyanakkor a szaktárca hivatali bürokrácia felszámolásával kapcsolatos intézkedéscsomagjait.

„Míg az első csomagban 115 intézkedéssel rukkoltunk elő, a másodikban már 469-cel”

– mondta el Ján Oravec gazdasági államtitkár, aki szerint a kormányba már benyújtották a harmadik csomagot is, amelyet azonban egyelőre blokkoltak.

A gazdasági tárca másik államtitkára, Karol Galek szerint az előző kormány által rájuk hagyott legsúlyosabb örökség, a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkja esetében is sikerült előrelépést elérniük. „Ősszel megkezdhetik a harmadik blokk reaktorának a feltöltését és a beindítását” – mondta el Galek. Csak emlékeztetőül: az eredeti tervek szerint a harmadik blokkot 2012-ig, a negyediket 2013-ig szerették volna átadni, a határidőket azonban azóta is tologatták. A két új blokk építésének az elhúzódásával párhuzamosan nőttek a költségek is. Míg eredetileg 2,8 milliárd eurós kiadásokkal számoltak, mára ez 6,2 milliárd euróra nőtt.

Bevezető
Pozsony |

Egymilliárd euró – nagyjából ekkora összeget fordított a gazdasági tárca a koronavírus-járvány negatív hatásainak az enyhítésére a frissen lemondott gazdasági miniszter, Richard Sulík szerint. A tárca tevékenységével azonban nem mindenki elégedett.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment