Search by category:
Egyéb kategória

Több pénz jut az idegenforgalomnak

Több pénz jut az idegenforgalomnak
Mészáros Richárd
2021. 04. 07., sze – 19:50

2021. április 8., csütörtök – 07:30
Andrej Doležal

Friss ikon
Off

Törzs

„Az első támogatási forduló a 2020 áprilisa és októbere közötti időszakot érintette, most ezt 2021. március 31-éig hosszabbítottuk meg. A változás, hogy ezúttal már azok is hozzájuthatnak a pénzhez, akiknek van tartozásuk a szociális biztosítóval, az egészségbiztosítóval vagy az adóhivatallal szemben” – nyilatkozta Katarína Bruncková, a közlekedési tárca államtitkára. Mivel a támogatást a de minimis, azaz a Brüsszel jóváhagyását nem igénylő, nemzeti kormányok által folyósított csekély összegű támogatás formájában nyújtják, egy igénylő legfeljebb 200 ezer euróhoz juthat hozzá.

A támogatás feltétele, hogy az adott vállalkozás bevételei az adott hónapban minimum 40 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen esetben a bevételkiesés 10 százalékát fedezi a támogatás. Minden egyes hónapot külön bírálnak el, a végösszeg a veszteség mértékétől függ. A jogosult igénylők listáján többek között az éttermeket, szállodákat, utazási irodákat, akvaparkokat, strandokat, botanikus kerteket, állatkerteket, sípályákat üzemeltető vállalkozások és az idegenvezetők is szerepelnek. Andrej Doležal közlekedési miniszter szerint már dolgoznak a második forduló műszaki hátterének a beindításán a Slovensko.sk portálon keresztül. Az ezzel kapcsolatos felhívást napokon belül, akár már e hét végéig szeretnék közzétenni.

Marek Harbuľák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének (AHRS) a főtitkára szerint állami támogatás nélkül az ágazat a jelenleginél is nehezebb helyzetbe kerülne. „A szállodaiparban, étkeztetésben és idegenforgalomban vállalkozók már így is padlón vannak. Hatékony támogatás nélkül további csődökre és tömeges elbocsátásokra számíthatnánk” – mondta el Harbuľák, aki szerint a most elfogadott összeg elég lehet a járvány második hulláma által okozott károk enyhítésére. „Azzal számolunk, hogy a nyár elejére javul a helyzet, és az ágazat újra elstartolhat” – tette hozzá az AHRS főtitkára.

Bevezető
Pozsony |

A tavaly nyári 100 millió után az állam most újabb 120 millió euróval támogatja a járvány miatt nehéz helyzetbe került idegenforgalmi vállalkozásokat és éttermeket – a többszöri halasztást követően a kormány is rábólintott a közlekedési tárca ezzel kapcsolatos javaslatára.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment