Search by category:
Egyéb kategória

Ohio hetente egymillió dolláros nyereményt sorsol ki a beoltottak között

Ohio hetente egymillió dolláros nyereményt sorsol ki a beoltottak között
Hegedűs Norbert
2021. 05. 13., cs – 12:04

2021. május 13., csütörtök – 16:16
Friss ikon
Off

Törzs

Mike DeWine kormányzó egy Twitter-bejegyzésben elismerte, egyesek szemében őrültségnek tűnhet az ötlet és kidobott pénznek gondolhatják, de mint kiemelte: az igazi veszteség az, ha valaki úgy veszíti életét a Covid-19 miatt, hogy ez már elkerülhető lett volna, ha beoltatja magát.

DeWine bejelentése szerint a koronavírus elleni vakcina legalább egy dózisával beoltott felnőtt ohiói polgárok közül öt héten át hetente sorsolnak ki egy nyertest, aki egymillió dollárt kap. A 18 éven aluli beoltottak között pedig hetente egy négyéves ohiói közösségi főiskolai ösztöndíjat sorsolnak ki, amely a tanulás költségeit, a kollégiumi díjat és a szükséges tankönyvek árát is fedezi. A nyereményjátékot a pandémia elleni védekezésre szánt alapból finanszírozzák.

Lisa Egbert, az Ohio Állami Orvosi Kamara elnöke közölte, hogy a szervezet támogatja a bejelentést, és egyúttal minden jogosult ohiói lakost arra buzdított, hogy a lehető leghamarabb oltassa be magát.

Szerdáig már 117 millió amerikai, az ország lakosságának több mint egyharmada kapta meg a szükséges védőoltást a koronavírus ellen. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint azonban az oltások üteme lelassult a vakcinákkal kapcsolatos kétkedés és a fertőzöttek csökkenő száma miatt. Az oltást igénylő amerikaiak száma az elmúlt hetekben harmadával csökkent.

Az egyes államok különböző kampányokkal igyekeznek az oltás felvételére ösztönözni a lakosságot. New Jersey és Connecticut például megállapodott a bárokkal és a sörözőkkel, hogy ingyen italt kínálnak az újonnan beoltottaknak. A marylandi állami alkalmazottak pedig száz dollárt kapnak, ha beoltatják magukat.

New York kormányzója, Andrew Cuomo a múlt héten jelentette be, hogy a Mets és a Yankees baseballklubok ingyenjegyet adnak azoknak a szurkolóknak, akik a mérkőzések előtt a parkjaikban veszik fel az oltást.

Közben már egy szerdai közlemény szerint a 12-15 évesek oltása is elkezdődik több amerikai államban a Pfizer/BioNTech-vakcinával.

Ohióban a lakosság 36 százaléka, több mint 4,2 millió ember kapta meg keddig mindkét adag védőoltást, a lakosok 42 százaléka vette fel legalább az első adagot.

Bevezető

Ohio kormányzója egymillió dolláros nyereményjátékkal akarja vonzóbbá tenni az oltakozást.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment