Search by category:
Egyéb kategória

ŠÚKL: Az AstraZeneca vakcinája jelenleg csak az 50 év felettieknek megfelelő

ŠÚKL: Az AstraZeneca vakcinája jelenleg csak az 50 év felettieknek megfelelő
Hegedűs Norbert
2021. 05. 13., cs – 15:12

2021. május 13., csütörtök – 15:12
Friss ikon
Off

Törzs

„Emellett a ritka, de súlyos mellékhatásokat, a vérrögök kialakulását is főleg az 50 év alatti beoltottak körében figyelték meg” – tette hozzá a ŠÚKL.

A hivatal hangsúlyozta, hogy az AstraZeneca Vaxzevria vakcinája hatékony a COVID-19 megelőzésére. „Használatát újra kell értékelni, hogy minimalizáljuk az esetleges kockázatokat. Az általános előnyök azonban továbbra is nagyobbak a kockázatoknál” – közölte a ŠÚKL.

Az állami ügynökség hozzátette, a vakcina alkalmazását az általános járványügyi helyzet, illetve más vakcinák elérhetőségének fényében kell vizsgálni.

Az egészségügyi minisztérium a héten bejelentette, hogy felfüggesztette azok oltását, akik az AstraZeneca első adagját kapták volna meg. Ennek fő oka az, hogy hiány van ebből a vakcinából. Azok, akik a második oltásra várnak, megkapják a vakcinát.

Bevezető

Amikor alacsonyabb a fertőzöttség, a vakcina valószínűleg csak az 50 év feletti populáció körében megfelelő – hívta fel a figyelmet a közösségi hálón az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL). Ennek oka az, hogy kedvező járványügyi helyzetben a fiatalabbak körében kisebb a fertőzés és a halálozás veszélye.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment