Search by category:
Egyéb kategória

Újabb kormányválság a láthatáron?

Újabb kormányválság a láthatáron?
Nagy Roland
2021. 05. 16., v – 17:09

2021. május 16., vasárnap – 19:00
Friss ikon
Off

Törzs

A vita tárgyát most az előzetes letartóztatással kapcsolatos törvényjavaslat képezi, amelyet Petra Hajšelová, a Sme rodina parlamenti képviselője terjesztett be a plénum elé. A javaslat enyhítene az előzetes letartóztatás körülményein.

Az esetleges módosítás még tavaly decemberben merült fel, amikor Milan Lučanský ex-rendőrfőkapitány, akit korrupciós bűncselekmények miatt vettek őrizetbe, öngyilkos lett a börtönben.

Az ellenzéki Smer azóta folyamatosan azzal érvel, hogy a koalíció az előzetes letartóztatást egyfajta kínzó- és vallatóeszközként használja, ezzel pedig megsérti a gyanúsítottak alapvető emberi jogait. A Sme rodina bizonyos szempontból átvette ezt az érvrendszert, ennek eredményeként született meg Hajšelová javaslata.

Petra Hajšelová

Leírás

A javaslatot Petra Hajšelová terjesztette be a parlament elé

Boris Kollár házelnök pénteken kiállt párttársa mellett, elmondása szerint Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi minisztert már tavaly ősszel megkérte az előzetes letartóztatás körülményeinek megváltoztatására, de mivel erre azóta sem volt hajlandó, ezért a pártja a saját kezébe vette a dolgot.

Kolíková nem ért egyet a Sme rodina javaslatával, úgy véli, az előzetes letartóztatás egy komplex jogi eszköz, amit nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Hajšelová módosítását azért sem támogatná, mert az összeállításakor elmaradt a szükséges szakmai vita. 

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke az RTVS vasárnapi vitaműsorában azt mondta, a Sme rodina javaslatának megszavazása annak a „vörös vonalnak az átlépését” jelentené, ami a koalícióból való kilépéshez vezetne. Megjegyezte azonban, hogy hétfőn összeül a koalíciós tanács, és megpróbálnak egyezségre jutni a kérdésben.

Janka Bittó Cigániková, az SaS parlamenti képviselője Kolíková álláspontját képviseli. A Markíza vitaműsorában azt mondta, megérti Boris Kollár hevességét, hiszen a pártja képviselője, Vladimír Pčolinský is előzetes letartóztatásban van, ennek ellenére a Kolíková elleni fellépést nem tartja korrektnek.

Gyimesi György, az OĽaNO képviselője azt mondta, pártja tárgyalni fog a kérdésről, de alapvetően távol szeretnének maradni ettől a vitától.

Bevezető
Pozsony |

Nemrég ért véget a kormányválság, ami Igor Matovič és Marek Krajčí leváltásához vezetett, a koalícióban máris újabb feszültség alakult ki, ezúttal a Sme rodina és a Za ľudí között.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment