Search by category:
Egyéb kategória

Termelői piac Nagyfödémesen

Termelői piac Nagyfödémesen
Tornyai Bianka
2021. 05. 18., k – 12:17

2021. május 18., kedd – 15:00
Friss ikon
Off

Törzs

A település polgármestere, Gőgh Ferenc elmondta, a termelői piac egy nagyobb, összetettebb elképzelés része.

Közösségi teret terveznek

“Idén lesz hatvan éve, hogy megrendezték az első díjugrató versenyt Nagyfödémesen, azóta rendszeresen megtartják. A falu szélén található lóversenypályánál nemrég nyílt meg egy büfé azzal a céllal, hogy a pályát ezentúl ne csak a versenyek rendezésére lehessen kihasználni, hanem közösségi tér jöjjön létre. Azért, hogy érdekesebbé tegyük a helyet a gyerekek számára is, gördeszkapályát és játszóteret, valamint szánkózásra alkalmas dombot építettünk. Három évvel ezelőtt vásároltunk hóágyút is, amelyet a kedvezőtlen időjárás miatt eddig nem tudtunk kihasználni, de reméljük, hogy idén kipróbálhatjuk. A falu több részén végigfutó kerékpárút több szakasza ér össze a lóversenypályánál, a büfé létrehozásával a biciklisekre is gondoltunk. Szeretnénk, ha az emberek ideszoknának, illetve ha a gyerekeknek is inkább itt lenne a találkozóhelye, hiszen előfordul, hogy a falu központjában fociznak, kerékpároznak, bandáznak nem épp biztonságos helyen. A lóversenypálya ilyen szempontból is ideális, hiszen az úttesttől kicsit távolabb, részben zárt helyen található” – beszélt az elképzelésekről a polgármester. 

Hosszas előkészületek

A büfé üzemeltetője, Király Mária kereste fel a polgármestert az ötlettel, hogy a Dunaszerdahelyi járás több településéhez, vagy a tallósi vásárhoz hasonlóan talán érdemes lenne Nagyfödémesen is hagyományt teremteni a piacból. A kultúrház vezetőjével, Prágai Erzsébettel a tallósi termelői piac szervezőitől kértek tanácsot abban, hogyan is érdemes nekifogni a szervezésnek, amely hónapokkal ezelőtt elkezdődött. “Tallóson ennek már hagyománya van. Múlt héten hajnalban indultunk, hogy megnézhessük, hogyan zajlanak az előkészületek a nyitás előtt. Hatalmas köszönettel tartozunk a tallósiaknak, amiért mindenben a segítségünkre voltak” – emelte ki Prágai Erzsébet. Örömmel nyugtázta, hogy az árusok visszajelzéseiből úgy tűnik, legközelebb több sátrat, árusító helyet kell majd kialakítani számukra. A nagyfödémesi piac előnye, hogy nyílt terepen van, ahol nagy terület kínálkozik arra, hogy fel lehessen állítani az árusító standokat. Király Mária feladata az volt, hogy megszólítsa az árusokat, termelőket. “Először a helyieket kerestem fel, majd a környékbeli árusokat is megszólítottam. Elmentem több piacra és személyesen beszéltem velük, vagy az interneten keresztül léptem velük kapcsolatba. Sokkal több az idegen, mint a helyi őstermelő. Ez talán azért is van, mert első alkalommal szerveztük a piacot, de azért is lehet, mert aki már hosszabb ideje vásározik, megvannak a saját megszokott helyszínei, ahová rendszeresen jár, és ha ugyanabban az időpontban van máshol is piac, akkor nem biztos, hogy a nagyfödémesit választja. Az embereknek idő kell ahhoz, hogy megszokják, hogy ezentúl itt is árusíthatják portékáikat. A legtöbbjük ilyen helyeken tud csak bemutatkozni” – fogalmazott Király Mária.

 

borkóstolós

 

Elégedett résztvevők 

A szervezők elégedettek voltak a rendezvénnyel, amelyen közel hatvan árus vett részt. A jelenlévőkön látszott, hogy felszabadultak, hogy a hosszas bezártság után végre találkozhatnak. “A visszajelzésekből úgy tűnik, elégedettek voltak vevők, de az árusok is. Volt olyan, aki tíz órakor már csomagolt, mert addigra mindent eladott. A község rendelkezésre bocsátott sátrakat, asztalokat, de volt, aki saját standdal érkezett. A közeljövőben szeretnénk faházikókat vásárolni, hogy a téli hónapokban is viszonylag kényelmesen megrendezhessük a piacot” – egészítette ki Gőgh Ferenc. A Boróka Méhészet Nánáról érkezett Nagyfödémesre. Egyik tulajdonosa, Hanza Bán Krisztina elmondta, a környékükön nem rendeznek termelői piacokat, ezért járnak el más helyekre, például Lévára, Galántára, Tallósra, vagy bárhová, ahová meghívást kapnak. “Családi vállalkozásként, tulajdonképpen manufaktúraként működünk. A kaptárkészítéstől kezdve az anyaszaporításon át a mézkészítésig és annak értékesítéséig mindent egyedül végzünk. Terjeszkedünk Magyarországra, bioboltokba is szállítunk és piacozunk már három éve. A termékkínálatunkban megtalálhatóak a hagyományos mézek, de nem szerettük volna a századik méhészet után megnyitni a százegyediket, illetve szerettük volna a repceméz adottságait is kihasználni, ezért krémesített, ízesített mézet kezdtünk gyártani. Van például gyömbéres, csokoládés, fokhagymás és többféle gyümölccsel ízesített mézünk. Ezzel nemcsak más ízeket varázsolunk a mézbe, hanem a gyerekekbe is sokkal több mézet tudunk becsalni” –  tudtuk meg a méhésztől.

 

mézes

 

A nyárasdi organiKA handmade szappanokat, natúrkozmetikumokat készít. “A termékek között szappanok, ajakbalzsamok, dezodorok, szilárd samponok, fürdősók találhatóak. Készítünk ajándékcsomagokat és lakodalmakra vendégváró ajándékokat. A termékeink készítését kilenc hónappal ezelőtt kezdtük el. Magunk is szeretjük a natúrkozmetikumokat és fontosnak tartjuk a csomagolásmentes és az újrahasznosítás, a környezetvédelem vonalát követni. A termékek költséghatékonyak, leginkább a 20-30 éves korosztály, illetve érzékeny bőrű egyének keresik őket” – mondta el Görföl Attila, aki párja, Frühwald Karin helyett is nyilatkozott, mivel ő a folyamatosan érkező vásárlókkal foglalkozott a beszélgetés alatt. Az árusok középiskolai tanulmányaik mellett indították a vállalkozást otthoni műhelyükben.

 

szappanyos

 

Bevezető
NAGYFÖDÉMES |

Első alkalommal rendeztek termelői piacot Nagyfödémesen, de a tervek szerint rendszeresen, minden hónap harmadik szombatján megismétlik.

 

Település / hely
NAGYFÖDÉMES

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tornyai Bianka

Read More

Post Comment