Search by category:
Egyéb kategória

Giro d’Italia – Caruso győzött, Bernal előnye magabiztos maradt

Giro d’Italia – Caruso győzött, Bernal előnye magabiztos maradt
Mészáros Richárd
2021. 05. 29., szo – 18:09

2021. május 29., szombat – 18:11
Friss ikon
Off

Törzs

Szombaton a Verbaniából induló 164 kilométeres etapon 4200 méternyi szintkülönbség, három első kategóriás emelkedő és hegyi befutó várt a mezőnyre, amely előbb a San Bernardino-hágóra (2065 méter), majd a svájci és olasz területeket összekötő Splügen-hágóra (2115 m) tekert fel, a befutó pedig az Alpe Mottán (1727 m) volt.

A nap szökésének ezúttal nem volt esélye a szakaszgyőzelemre, már a második emelkedőn utolérte az élbolyt az esélyeseket magában foglaló főmezőnytől az első lejtőn eltekerő ötfős csoport, benne az összetettben második Damiano Carusóval és a hatodik Romain Bardet-val. Dina Márton már korábban lemaradt, míg Valter Attila a második emelkedő derekán váltott saját tempóra.

A csúcsok közelében nagyszámú szurkoló, őrült hangulat és hófalak között tekertek át a bringások, a dolgukat a második lejtmenetben a nedves aszfalt is nehezítette.

Az idei olasz körverseny utolsó hegyének Carusóék negyven másodperces előnnyel vágtak neki a rózsaszín trikós csoportja előtt. Az emelkedő eleje azonnal tovább rostálta mindkét bolyt: elöl ketten – Caruso és Bardet –, mögöttük hatan maradtak az etap utolsó öt kilométerére. A második csoportot Bernal csapattársa, Daniel Martínez tempója rombolta tovább, a többi riválissal egyetemben a harmadik helyen álló Simon Yates is leszakadt, Caruso pedig a két kilométeres kapunál hagyta maga mögött francia riválisát, akit végül Bernal is utolért.

A 33 esztendős Caruso a hazai közönség buzdítása által hajtva pályafutása első szakaszsikerét aratta háromhetes viadalon. A másodikként célba érő Bernal pedig a vasárnapi finálé előtt közel két percet megőrzött előnyéből olasz riválisa előtt, minden más vetélytársával szemben pedig növelte.

A rózsaszín trikót korábban három napig viselő Valter 6:50 perces hátránnyal 25. helyen ért célba, ezzel egy helyet hátracsúszva 15. összetettben, mivel Dina csapattársa, a Zoncolanon győztes Lorenzo Fortunato elé került 42 másodperccel. Dina közel fél óra hátránnyal 78. lett, az összetettben pedig a 100.

A 3410,9 kilométer össztávú 104. Giro d’Italia vasárnap a Senago és Milánó közti 30,3 kilométeres egyéni időfutammal zárul.

Bevezető

A hazai közönség előtt szereplő Damiano Caruso nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti szakaszát szombaton. A kolumbiai Egan Bernal ugyan fél percet veszített előnyéből a második Carusóval szemben, de így is magabiztosan vezet összetettben, Valter Attila egy helyet hátracsúszva a 15. helyről várja majd a záró etapot.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment