Search by category:
Egyéb kategória

Németh Antal marad a DAC vezetőedzője

Németh Antal marad a DAC vezetőedzője
Mészáros György
2021. 06. 02., sze – 19:08

2021. június 2., szerda – 19:40
Friss ikon
Off

Törzs

„A védelemben még szükségünk van néhány játékosra, a középpályán pedig Kalmár kiesése miatt mindenképp erősíteni készülünkˮ – árulta el Világi Oszkár, a DAC labdarúgócsapatának tulajdonosa a klub YouTube-csatornáján, aki azt is elmondta, hogy a koronavírus miatt nagyjából 2 millió eurós kiesése van a klubnak. Kiderült az is, hogy Eric Ramírez Kazanyba igazolása a korábbi sajtóhírekkel ellentétben egyelőre nem valósult meg. Világi bejelentette, Németh Antal marad a DAC edzője a következő szezonban is.

Tegnap az is eldőlt, hogy a DAC csak a második körben (július 22. és 29.) kapcsolódik be az Európa-konferencialiga selejtezőjébe. A dunaszerdahelyiek nem kiemeltként akár olyan ellenfelekkel is megmérkőzhetnek, mint a Basel, a Köbenhavn vagy a Feyenoord.

A Fortuna Liga új szezonját július 25-én Nagymihályban kezdi a csapat. Egy héttel később az újonc liptószentmiklósiakat fogadja.⋌(lz, dac1904.sk)
 

Bevezető

Világi Oszkár a DAC labdarúgócsapatának tulajdonosa bejelentette, hogy továbbra is Németh Antal vezetőedző marad a csapat élén.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment