Search by category:
Egyéb kategória

A transzatlanti szövetség fontosságát hangsúlyozta első európai útja előtt az amerikai elnök

A transzatlanti szövetség fontosságát hangsúlyozta első európai útja előtt az amerikai elnök
Mészáros Richárd
2021. 06. 06., v – 11:39

2021. június 6., vasárnap – 11:41
Friss ikon
Off

Törzs

„Közösen fogunk reagálni arra a fenyegetésre, amelyet Oroszország jelent az európai biztonságra az Ukrajna elleni agressziója óta” – fogalmazott az amerikai elnök a The Washington Post napilapban helyi idő szerint szombaton megjelent vendégkommentárjában.

Mint írta, „nem férhet kétség ahhoz,  az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy megvédi demokratikus értékeinket, amelyeket nem lehet elválasztani az érdekeinktől”. Hozzátette, hogy Putyin elnökkel való találkozóján is világossá fogja tenni, hogy Washington, az európai országok „és a hasonló lelkületű demokráciák” kiállnak az emberi jogok és az emberi méltóság mellett.

Joe Biden ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nem akar konfliktust Oroszországgal. A cél egy olyan stabil viszony kialakítása, amelynek keretei között Washington és Moszkva együttműködhetnek egyes kérdésekben, mint például a fegyverzetellenőrzés.

Az amerikai elnök szerdán utazik Európába, ahol részt vesz a G7-országok csúcstalálkozóján és a NATO-tagállamok értekezletén. A látogatás záróakkordjaként június 16-án a svájci Genfben kétoldalú találkozón vesz részt Putyin orosz elnökkel. A találkozót élénk érdeklődés kíséri, mert az amerikai-orosz viszony a megfigyelők szerint több éves mélyponton van. Vlagyimir Putyin pénteken úgy nyilatkozott, arra számít, hogy pozitív lesz a csúcstalálkozó kimenetele.

Bevezető

A demokratikus államok transzatlanti szövetségének megerősítését hangsúlyozta első európai útja és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartandó csúcstalálkozója előtt Joe Biden amerikai elnök.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment