Egyelőre nem korlátozzák a külföldi utazásokat, de óvatosságra intenek
Mészáros Richárd
2021. 06. 17., cs – 16:37
A kormány egyelőre nem szigorítja a külföldre való utazás feltételeit, azonban figyelmeztetnek, a visszatérés feltételei időközben megváltozhatnak. Hozzátették, egyelőre az sem tisztázott, más európai országok szigorítanak-e a koronavírus új, delta variánsának elterjedése miatt. Krčméry emlékeztetett, tavaly nyár végén több ország is lezárta határait, a hazai állampolgárok pedig kint rekedtek.
Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügy-miniszter szeretné, ha a beoltott személyek valamilyen jutalomban részesülnének, így például sorsolnának közöttük, vagy pénzzel jutalmaznák hajlandóságukat.
A válságstáb csütörtöki ülésén nem állapodtak meg konkrét intézkedésben, Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter azonban megerősítette, hogy számba veszik az állami karantén ismételt bevezetését a külföldről hazaérkezők részére.
A válságstáb hétfőn ismét összeül, hogy az egyes tárcák konkrét javaslatairól tárgyaljanak.
(mr)
Vladimír Krčméry infektológus azt javasolja, külföldi kirándulásra csak saját autóval induljunk, hogy szükség esetén azonnal visszatérhessünk az országba. „Nem szeretnénk, ha a nyaralás vége horrorrá válna” – tette hozzá.