Search by category:
Egyéb kategória

Andrej Holákot szabadlábra helyezték

Andrej Holákot szabadlábra helyezték
Mészáros Richárd
2021. 06. 18., p – 15:30

2021. június 18., péntek – 15:46
Friss ikon
Off

Törzs

Holákot csütörtök reggel tartóztatták le közbeszerzés manipulációjában való segédkezés gyanújával, amelyre még akkor kerülhetett sor, mikor a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) alelnöke volt. „A délutáni órákban gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során nagyon részletesen és érthetően megmagyarázta azokat a tényeket, amelyekkel gyanúsítják. A tett elkövetését tagadta, és panaszt nyújtott be. A vádemelésről szóló döntés jelenleg nem jogerős” – közölte Erdős, aki szerint az is kérdéses, hogy az, amivel az ügyfelét vádolják, bűncselekménynek minősül-e.

A NAKA csütörtökön hajtotta végre a Vámszedő II (Mýtnik II) fedőnevű akcióját, melynek során hat személyt gyanúsítottak meg pénzmosással, korrupcióval és a közbeszerzés manipulációjával. Két személyt tartóztattak le. Andrej H-t csütörtök este szabadon engedték.

„A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomozója a két letartóztatott személy közül az egyiket szabadon engedte, a másik gyanúsított kapcsán pedig indítványozta az előzetes letartóztatásba helyezését” – pontosított Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bevezető
Pozsony |

Csütörtök este szabadlábra helyezték Andrej Holákot, az MH Manažment igazgatótanácsának volt alelnökét. Ezt az ügyvédje, Peter Erdős erősítette meg, és a Markíza televízió hírportálja, a tvnoviny.sk hívta fel erre a figyelmet.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment