Urnafallal bővítenék Vágsellyén a temetőt
Száz Ildikó
2021. 06. 18., p – 10:19
Vágsellyén évek óta oldják a hamarosan betelő temetővel kapcsolatos problémákat. A vasúti átjárón túli területen tervezik az új köztemető megnyitását, amelynek az építési tervei már elkészültek. Az új köztemető megnyitásáig a jelenlegi köztemetőben az urnafalak megépítésével további temetkezési helyeket kínálhatnak a lakosoknak. A testület a legközelebbi önkormányzati ülésen foglalkozik a temető bővítésével. Két urnafal építését tervezik. A városi hivatal önkormányzati honlapján arról is tájékoztatta Dajana Hanesová szóvivő az érdeklődőket, hogy egyelőre 48 urnát tudnának elhelyezni a két urnafalban, de szükség esetén újabbakat is építene a város.
„A kolumbáriumokat fekete márványburkolattal vonnák be, a fülkék elejét fehér márványburkolat takarná. A közelben padokat helyeznek el, és a parkosított területen gyújthatnák meg a gyászolók az emlékezés mécseseit”
– egészítette ki az elmondottakat Hanesová.
Várhatóan még idén ősszel megkezdenék az építési munkálatokat, ha a testület jóváhagyja a temető bővítését. Érsekújvárban a Szent József köztemetőben tavaly ősszel fejezték be az új urnafalak építését és a terület rendezését. A járási székhely köztemetőjének hátsó parcelláján korábban is voltak urnafalak mintegy négyszáz fülkével, de évről évre több hozzátartozó igényelte temetéskor hamvasztást.
Egyedülálló kezdeményezésként a Szent József köztemetőben több mint két évvel ezelőtt nyitottak urnaligetet, ahol lehetőség van a hamvak szétszórására.
A járási székhely jeles személyiségeit bemutató tábla közelében állítanának fel urnafalakat, mivel az utóbbi években egyre többen választják a hamvasztásos temetkezési formát.

