Search by category:
Egyéb kategória

Elkerülő utakat terveznek

Elkerülő utakat terveznek
Ibos Emese
2021. 06. 22., k – 17:40

2021. június 23., szerda – 09:34
Friss ikon
Off

Törzs

A délelőtti falunapi szentmisét a templomkertben felállított kopjafa koszorúzása követte, így tisztelegtek a község határában 1849. június 20-án zajlott csatában elesett hősök előtt. Hétfőn két útszakaszt adtak át, melyeket hónapok óta használnak a helyiek. „Az Alistál és Nyárasd közti 1400-as harmadrendű út felújítása 2018-ban indult. Az első szakaszban Nyárasd szélétől a vasútállomásig, majd az állomástól a 63-as úttal való kereszteződésig Alistálon. A két szakasz mintegy 6 kilométer, amihez hozzájárult még nem egész 1 km, ami az út folytatása Nyárasd belterületén” – magyarázta Bacsó László polgármester. A felújítást követően az Alistált Nyárasddal összekötő volt III/1400-as utat átminősítették II/211-re, azaz másodrendűvé. Vagyis ez a szakasz megnyílt a kamionforgalom számára. A másik felújított útvonal az Ekecsről Nádszeg irányába tartó, Nyárasdon áthaladó útszakasz, amely tavaly októberben készült el. „A felújítási munkákat össze kellett hangolni a csatornahálózat munkálataival. A falu belterületén lévő utak felújítását saját forrásból folytatjuk” – zárta a polgármester. „A régió számára kerülő út lenne a végső megoldás, vagyis egy Medvétől Galántáig vezető elkerülő, amely lakott területen kívül haladna. Amíg ez valósággá válik, a megyének van lehetősége az utak felújítására. A II/561 út korszerű-sítésére a megye mintegy 630 ezer eurót különített el, az átlátható versenypályázatnak köszönhetően a beruházás 293 ezer euróba került. Balesetmentes közlekedést kívánok ennek az útszakasznak” – mondta Jozef Viskupič megyeelnök.„Az ideális természetesen egy elkerülő út lenne Medvétől Galántáig, de ez hosszú távú terv, addig szeretnénk megépíteni az egyes falukat elkerülő utakat a most készülő pályázatunk alapján” – zárta Berényi József, a megye alelnöke.

Bevezető
Nyárasd |

Szolidabb légkörben tartottak falunapot Nyárasdon, átadták a felújított utakat is.

Címkék

Település / hely
Nyárasd

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Somogyi Katalin

Read More

Post Comment