Search by category:
Egyéb kategória

EURO-2020 – Az olaszok és az angolok sem elégszenek meg a döntőbe kerüléssel

EURO-2020 – Az olaszok és az angolok sem elégszenek meg a döntőbe kerüléssel
Mészáros Richárd
2021. 07. 10., szo – 12:41

2021. július 10., szombat – 12:44
Friss ikon
Off

Törzs

„A döntőbe jutás szép dolog, de számunkra nem elég. Büszke vagyok arra, amit a fiúk elértek. Ez nem volt könnyű, de az első naptól kezdve hittünk benne” – nyilatkozta Mancini, aki három éve irányítja az olaszokat, miután nem jutottak ki a 2018-as világbajnokságra, most viszont 33 meccsből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek.

Mancini elárulta, vasárnap este a Wembley Stadionban arra törekednek majd, hogy a meccs elején gólt szerezzenek.

„Nyomást kell gyakorolnunk rájuk. Ha meg tudjuk csinálni, megszerezhetjük a vezetést” – vélekedett.

A londoni mérkőzésen körülbelül 60 ezer néző lesz, és bár Mancini szerint szinte mindenki Angliának szurkol majd, az elmúlt másfél évben játszott zárt kapus találkozók után ez is jó dolognak számít.

„Fizikálisan és technikailag is erős, harcos, nagyszerű csapat az angol, ezért végig nyílt, izgalmas meccsre számítok” – mondta Mancini. Hozzáfűzte, játékosainak nem szabad túlságosan nagy nyomást érezniük magukon, mert élvezniük kell a mérkőzést, ugyanis egy döntőt csak így lehet megnyerni.

Gareth Southgate angol kapitány szerint Olaszország kivételes csapat, és minden kétséget kizáróan a torna két legjobb válogatottja jutott a döntőbe, ahol az dönt majd, melyikük teljesít jobban az adott napon. Hozzátette, jól tudja, a szurkolók már annak is örülnek, hogy a csapat az 1966-os világbajnokság után ismét fináléba jutott egy nagy nemzetközi tornán, de ő és játékosai csak akkor lesznek elégedettek, ha a trófeával a kezükben hagyhatják el a Wembleyt vasárnap este.

Az edző szerint az angoloknak a tudásuk legjavát kell nyújtaniuk a győzelemhez, mert remek szellemiségű, energikus, taktikus, modern játékstílusú ellenféllel találkoznak. Hozzátette, már két éve figyeli az olaszokat, és tudja, hogy Mancini remek munkát végez. Southgate szerint az olasz válogatott az elmúlt három év legeredményesebb csapata az európai futballban, néhány kivételesen tapasztalt játékossal és egy fantasztikus edzővel.

„Ha eljutottunk a döntőbe, akkor győznünk kell, és bár tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, hinnünk kell benne” – magyarázta.

Az angolok az eddigi hat mérkőzésükből ötöt a Wembleyben játszhattak. A kapitány szerint a negyeddöntő és az elődöntő hangulata hihetetlen energiákat mozgósított a játékosokban, és mivel vasárnap sok olasz is lesz a lelátókon, mindkét csapat számára ragyogó lesz a légkör.

„Számunkra ez nem nyomás, hanem pozitívum. Az Európa-bajnokság előtt mindenki nagyobb nyomásról, felfokozott várakozásról beszélt, de számunkra kiváltság a Wembleyben játszani” – nyilatkozta.

Bevezető

Roberto Mancini és Gareth Southgate szövetségi kapitányok szerint az olasz és az angol labdarúgó-válogatott sem elégszik meg a döntőbe kerüléssel az Európa-bajnokságon, vasárnap este mindkettő szeretné megnyerné a részben budapesti rendezésű tornát.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment