Gimnazista koromban tették kötelezővé a köpenyviselést. Abban a korban, amikor az ember épp az egyénisége alakításával van elfoglalva, nem igazán díjazza az ilyen ötletet, hiszen az öltözködés az önkifejezés egyik eszköze, s ezt az eszközt fedjük be, semlegesítsük valamiféle „egyenruhával”?

A köpenyt mindenkinek magának kellett beszerezni. Munkaruhaként árulták, munkaruha pedig csak néhány üzletben volt, s mindegyikben ugyanolyan. Zománcozott kannára emlékeztető kék színe volt, ami a kannán tetszett, de a köpenyen nem, arról nem is beszélve, hogy ez a szín egyáltalán nem állt jól. Dederonnak hívott műanyagból készült. Akkoriban nagy divat volt, lehetett kapni dederon inget és blúzt is. Az ember még fel sem vette, és már büdös volt. Felpróbáltam a méretemnek megfelelő köpenyt. Úgy állt rajtam, mintha pléhből szabták volna, egyrészt a dederon miatt, ami aztán minden volt, csak nem lágy esésű anyag, másrészt pedig azért, mert ennek a „kis méretű” köpenynek a mérete univerzális volt, nálamnál húsz kilóval nehezebb illető is nyugodtan belefért volna. Az „illető” szó nem véletlen, ugyanis uniszex köpeny volt. Egyszóval rettenet. De nem volt más, hát megvettük.

Némelyeknek azért sikerült szebb köpenyt beszerezniük. Varratták, vagy Magyarországról hozták. Ott már hosszabb ideje szokás volt az iskolai köpeny viselése, ezért a választék is nagyobb volt. Nem mintha ezek a szépségről szóltak volna, de legalább karcsúsítottak voltak. Hogy egyéniséget csempésszek ronda köpenyembe, egy virágot hímeztem a zsebére. De ezzel együtt hacsak lehetett, nem hordtam. Tanáraink egy ideig szorgalmasan figyelmeztettek, hogy köpenyt fel, aztán ez is elmaradt (gondolom, nekik sem volt kellemes a látvány). 
S aztán ahogy jött, úgy ki is kopott ez a köpenyviseleti dolog.

Igen, tudom, a világ számtalan tanintézményében iskolai egyenruhát hordanak a diákok. Sokféle okot szokás említeni: ezzel is kifejezik, hogy egy közösséghez tartoznak, a nagy hírű tanodák egyenruhájának viselete ráadásul társadalmi presztízst jelent, a diákok öltözködés terén nem versengenek egymással, így a szegényebb diákok nem érzik magukat kényelmetlenül, reggel nem kell gondolkodni, hogy mit vegyenek fel. Ezzel együtt én ma sem vagyok az iskolai egyenöltözék híve. A közeli brit iskola tanulóit látva annyit mondhatok, hogy a fehér ing és fekete nadrág mindegyik kisfiúnak jól áll, szép is, tehát elvileg rendben lenne. De a kislányok fekete rakott szoknyája bizony sokuk számára nem előnyös. S biztos, hogy ezt ők is érzékelik. Nap mint nap. Így nőnek fel.

Pedig másfajta ruhában, ami a termetükre passzolna, ők ugyanolyan csinosak lehetnének, mint cérnavékony társnőik.