Search by category:
Egyéb kategória

Fleischer országos bajnok a sporthorgászoknál

Fleischer országos bajnok a sporthorgászoknál
Orosky Tamás
2021. 07. 29., cs – 15:26

2021. július 30., péntek – 08:00
Friss ikon
Off

Törzs

Fleischer kitűnő teljesítményt nyújtva végzett az első helyen, hiszen már az első napon is a legjobb teljesítménnyel zárt, s a bravúrt a másodikon is meg tudta ismételni. „Szinte minden összejött ezen a két napon –mondta boldogan a győztes. – Jó volt a taktika, az időjárás is kedvezett, s a sorsolásra sem lehetett panasz. Úgy gondolom, hogy ezúttal a türelem is meghatározó tényező volt. Nem kapkodtam, kivártam a megfelelő alkalmat, s eszerint cselekedtem. A tavalyi, senioroknál elért 9. hely után ez egy hatalmas előrelépés volt, a legfiatalabb veterán győztes lettem.”

Vernárszky Gyula, az egyesület sportvezetője a 4. helyezést érte el az öt főt számláló mezőnyben. „Szép sikert értünk el ezen a tornán is, mivel éremmel gazdagítottuk egyesületünk vitrinét, s újfent a legnemesebbel. Berti megérdemli a sikert, mindig ott van a legjobbak között, bármilyen versenyről legyen szó s ez a többieknek is főleg a fiatalabbaknak lehet motiváló. Remélem, az idény végéig kitart nála ez a jó forma és akkor elégedetten könyvelhetünk a szezon végén” – mondta lapunknak Vernárszky.

A senioroknál (55-64 évesek) Magyar Zoltán és Petőcz Károly képviselte az Ung-vidékieket. A 2019-ben aranyérmes Petőcz Károly a mostani viadalon a 7. helyet csípte el, míg Magyar Zoltán egy hellyel lejjebb végzett. Kettejük szoros párharcát követően a 11 versenyzőt felvonultató megmérettetés győztesének végül a dunaszerdahelyi Mónosi Ferenc mondhatja magát.

Bevezető
Zólyom |

Szlovák bajnoki címet ünnepelhetett Fleischer Bertalan, a Nagykaposi Maros Mix Tubertini sporthorgász-egyesület tagja a veteránok (65 év felett) kategóriájában, a zólyomi Môťová víztározón rendezett kétnapos 4. országos úszós sporthorgászbajnokságon.

Település / hely
Zólyom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Pankovics Miklós

Read More

Post Comment