Tőlünk nyugatabbra jelenleg ők a keményebb műfaj legsikeresebb (bár kissé egzotikus) kelet-európai képviselői – teljesen megérdemelten. Több mint huszonöt éve űzik az ipart, azóta csupán öt tagcserét kellett átvészelniük, ami a Motörheadhez vagy a UK Subshoz képest igazán bagatell mértékű jövés-menés. 
Sokan próbálkoztak már saját régiójuk népzenéjét összeereszteni a metállal – még nálunk is – és szinte valamennyi kísérlet azon bukott el, hogy túlságosan mesterkéltre sikeredett. A közönség szerencsére megérzi, ha valami nem őszinte, ha csak a feltűnésre, illetve a pénzkeresésre hajtanak a zenekarok, és nincs az egész mögött egy spontán életérzés. Nos, a Dirty Shirtnél olyan természetességgel olvadnak egybe az elemek – beleértve a hiphopfílin-get is – hogy öröm hallgatni, nézni pedig még nagyobb öröm. A legérdekesebbek talán a számok közbeni hirtelen ritmusváltások, a visszafogott népiesből egy pillanat alatt hardcore urbánusba boruló hangszerelés, az ötletes átvezetések, a sok díszítő elem, a szolid elektronika és az a szimpatikus összhang, ami a zenészek között működik. Nem kis dolog ez utóbbi, hiszen összesen tizenketten álltak a pozsonyi Štrkovec-tó mellett megbúvó szabadtéri színpadon. A helyszín idén nyáron InPark néven működik, a járványhelyzethez alkalmazkodva, és megér még egy mondatot. Amolyan családias, mini Budapest Parkot tessenek elképzelni, egy játszótér tőszomszédságában, a mászókák tetejéről simán belátni a színpadra, ami sem a szervezőket, sem a rendőröket nem zavarja, és ottlétünk alatt néhány kissrác nagyot hintázott a zúzós gitárriffekre. 
Zenészeknek mondom: dobszerkó, basszusgitár, szinti, két, sőt néha három gitár, két hegedű, egy furulya (és egyéb balkáni népi fúvós hangszerek) két énekes és két vokalista lány várt hangosításra, amelyet egy viszonylag kis méretű keverőpultról oldottak meg – tökéletesen. Tényleg mindenkit hallani lehetett a nézőtér minden pontjáról, miközben elöl sem volt dobhártyaszaggatás, sőt, kellemesen masszírozta hallójáratainkat a muzsika. 
A két frontember fényűzésnek tűnhet, de nem az: jól kiegészítik egymást a magas és mély regiszterekben, és játékosabbá teszik a dalokat. Egyikük, Robi színmagyar, másikuk, Dan pedig szintén jól megtanulta a nyelvünket Nagybányán, ahol a zenekar alakult. Alkalmam volt csevegni velük egy kicsit koncert előtt, és a zenei természetű dolgokon kívül két érdekességet is megtudtam. Az egyik: Nagybányán is működik egy Új Szó című lap. A másik: péntek este egy húszezer fős lengyelországi fesztiválon játszottak, ahová oltási igazolással vagy negatív teszttel engedték be a közönséget. A résztvevők 14 százaléka mutatott fel teszteredményt, a többiek be voltak oltva. Dan vicces kedvében azt ígérte a színpadon, hogy dalt ír a pozsonyi szúnyogokról, annyira „megihlették” őt. Üzenem neki, hogy még a karszalag alatt is össze vagyok csípve, ezt feltétlenül tegye bele. És a Dirty Shirt zenéje szintén a bőröm alá került.