A Gibraltári-szoros, a Loch Ness, a La Manche-csatorna után kipipálhatják ezt a feladatot is, amit a Föld hét óceáni szorosát (Ocean’s Seven-sorozat) első magyarként teljesítő Mányoki Attila úgy jellemzett, hogy mind közül a legnehezebb („nekem a poklok pokla”). Mányoki, aki az Északi-csatornát csak egy irányban úszta át harmadik próbálkozásra, majdnem belehalt a kísérletbe. A Sportfanatic úszóinak bravúrjáról, a kalandról, a veszélyekről, a csapat pozsonyi tagjával, a La-Manche-csatornát első szlovákiai extrém úszóként teljesítő Makai Zoltánnal beszélgettünk.

Láttam az Ír Hosszútávúszó Szövetség (ILDSA) hivatalos elismervényét a világcsúcsról, mely szerint a négyes csapat július 16-17-én mindkét irányban sikeresen teljesítette a távot 24 óra 55 perc 40 mp alatt (fél táv 11 óra, 37 perc, 42 mp). Állítólag már a Guinness-rekordok Könyvébe is bejegyezték. Mesélj…

A koronavírus-járvány miatt mindenki egyénileg készült a feladatra. Ráadásul kint hideg volt, így a víz is, nem lehetett sokat edzeni. Májusban rendeztünk egy selejtezőt, 10–12 fokos vízben, 3 fokos volt a levegő hőmérséklete hajnali négykor, ezt mind kibírtuk, pontosan szimuláltuk a váltót. Mindenre felkészültünk, csak a medúzákra nem. Az akkori tesztelésen Pék Bandi kiesett, én gyorsabb voltam nála. Tartalékként azért ott lett volna, de megbetegedett, végül úgy alakult, hogy bekerült helyette Pavol Holič, akiről a kvalifikáción meggyőződtünk, hogy jól úszik. Kellett még valaki, mert megtörténhetett volna, hogy indulás előtt vagy a helyszínen valakinek pozitív lesz a tesztje, esetleg megsérül, ezt nem kockáztathattuk. Tizennyolcezer euróba került a projekt, ez a szponzoroktól, támogatóktól, köztük Dunaszerdahely városától jött össze.

 Az Északi-csatornát oda-vissza még senki nem úszta át. Miért is? Annyira embert próbáló?

Hatos váltóban már sikerült, legutóbb a cseheknek, ők gyorsabbak voltak két órával nálunk, de négyesben még soha senki. Ha hatan úsznak, öt órát pihen az ember, s a 24 óra alatt csak négyszer szállnak vízbe, nem fáradnak úgy el, jobban tudnak regenerálódni. Mi csak három órát tudtunk pihenni, így sokkal nehezebb. Egy úszó egy órát van a vízben, utána váltunk, végig olyan sorrendben, ahogy kezdtük.

Felkészültetek, fizikálisan és mentálisan is, de az eseményekre a körülményekre nem volt rálátásotok, mert mint Mányoki is nyilatkozta, brutális a környezet. Nem is a hideg víz. Nagy-Britannia partjai mentén egyre több a medúza, ezek sötétben feljönnek közel a felszínhez, s kibírhatatlan kínokat okoz a befecskendezett méreg.

Mindannyiunkat összecsíptek, többször is. Előre tudtuk, hogy vannak ott medúzák, tudtuk, hogy veszélyesek, de amikor összecsíptek bennünket, azt előtte nem tudtuk elképzelni, milyen kínokkal jár. A második óra után, amikor őrjöngtünk a fájdalomtól, arra gondoltam, hogy meddig lehet ezt bírni.

Mit lehet olyankor tenni?

A hideg vízben megcsíp, megmar, érezni pontosan, hogy hol, és még jó tíz percig éget. Azonnal gyorsul a szívverés, az ember úszik tovább, de a legrosszabb kimenni a hajóra, s ahogy felmelegszik a test, az erek kitágulnak, még jobban éget, olyan érzés, mintha valaki leforrázott volna, és még csilivel is bekente volna a testedet. A három óra alvás helyett a fájdalomtól őrjöngtünk. Nem működött semmi, amit magunkkal vittünk, hiába dörzsöltük be, hiába vettünk be fájdalomcsillapítót. Felhívtam az otthoni orvos barátainkat, Janega Pavol doktort és a feleségét, Andreát, tőlük kértem tanácsot, mi tévők legyünk. Érdekes, hogy egyedül az segített, hogy visszamenjünk a hideg vízbe, ott enyhült a fájdalom, de jöttek az újabb csípések.

Mivel egyhuzamban kell teljesíteni a távot, éjszaka is úszni kell.

A La-Manche-on a hajót kivilágítja a pilóta oldalról, ahol úszunk. Itt teljesen sötét volt, csak a hajóról három picike fény mutatta, hogy kb. merre haladjunk. Az úszó szemüvegén hátul van egy pislákoló fény, ez minden, így nem látjuk a medúzákat, amelyek nem fordulnak elő mindig ilyen nagy számban. Amikor a csehek úsztak, egyszer csípte meg őket.

Mennyi volt a táv?

Kb. 35 kilométer egy irányban, de az apály-dagály miatt több, úgy négy méterrel, ami kevesebb a La Manche-nál, de annál erősebb a sodrás. Mi 81 kilométer úsztunk.

Cápa nem ijesztgetett?

Biztos volt, de nem találkoztunk vele. Ez Hawaii-on lesz majd komoly téma. Most tanakodunk, mi legyen a következő kihívás, talán a Cook-szoros. Ott november, december, január az ideális időpont, kérdés, hogy addigra össze tudjuk-e szedni a pénzt.

Említetted, hogy Írországban volt az alapbázis, ott egy házat béreltetek. Ki volt a főszakács?

Tudunk főzni, tudunk mosni. A szálloda túl drága lett volna. A fiúk rájöttek, hogy én vagyok a legjobban szakács, valószínűleg az én főztöm ízlett nekik a legjobban. De a többiek is bizonyították a konyhaművészetüket, bár állandóan ismételgették: »csak a feleségem meg ne tudja«. Nyáry Ricsi megtanult palacsintát sütni, a levegőben ügyesen megfordította. Az íze is finom volt.

Az alapanyagokat helyben vásároltátok?

Úgy a legjobb. Az ionos italokat, magnéziumot és vitaminokat mindenki hozta magával.

Mennyi időt töltöttetek kint?

Nyolc napot, 15-én repültünk, másnap találkoztunk a pilótával, s mivel épp jó volt az idő, 16-17-én úsztunk. Szerencsére csak az elején és a végén voltak nagyobb hullámok, egyébként sima volt a víz tükre. Ez mindig lutri, három évre előre sose lehet tudni, hogy mi vár ránk. Megtörténhet, hogy elutazunk, de olyan az időjárás, hogy nem tudunk úszni. Új-Zélandnál nagyon szeles az idő, hatalmasak a hullámok, ott a legnagyobb bökkenő kivárni a csendes időt. A helyiek, így a pilóta, ismerik legjobban, hogy működik az egész, és eszerint indulunk. Ő jelöli ki az útvonalat is három fontos szempontot figyelembe véve: időjárás, áramlatok, apály-dagály.

Tisztázzuk a pilóta szerepét. Általában a repülőnek van pilótája, ti hajóval közlekedtek…

Ha veszélyes szakaszon mennek a hajók, a kapitány felvesz egy pilótát, aki minden részletében ismeri az adott szakaszt. Ő rangban a kapitány fölött van.

Beszéltünk arról, mennyire megkínoztak benneteket a medúzák. Más veszély nem leselkedett rátok?

Ha nincs medúza, nem lett volna semmi. Mindenki jól felkészült a hidegre, a távúszásra, a feladatra, s mivel tudtuk, hogy van tartalék úszó, még jobban igyekeztünk, nehogy lemaradjunk. Ott a víz 10–14 fokos, nagyon hideg, a leghidegebb a hét közül, s kipróbáltuk, hogy harminc perc után jó beadni az úszónak meleg teát, hogy némileg pótoljuk az energiaveszteséget.

Az, hogy lehűl a test hőmérséklete, nem jelent veszélyt?

Azért vagyunk téli úszók, hogy a hipotermiára felkészüljünk. Ez mindenkinél egyéni. Én beállítottam magam, hogy fél óra elteltével jön a meleg tea. Pék Dezsi a vége felé azt kérte, hogy húszpercenként adják, mert fáradtabb. A vége felé már bármi jó, fontos, hogy ne adjuk fel.

Nemcsak fizikai erővel kell bírni, de főleg lelkileg, akaraterővel.

Kemény fiúk ezek, mondta valaki. A téli úszáshoz, ahhoz, hogy bemenjen az ember a jeges vízbe, leússza a távot, kell lelkierő. Ismerjük egymást, ez nem téma. A teljesítmény nyolcvan százaléka a fejben dől el. A test sokkal többet kibír, mint a fej.

Közösen beszélitek meg, hogy minek vágtok neki, vagy a te szavad a döntő? Hiszen jobban ismered a helyzetet, külföldi csapatokat is kísérsz.

Közösen döntünk, hogy merre tovább. De eddig aránylag minden közel volt az Ocean’s Sevenből, a fiúknak megvan a Gibraltár – ott nem voltam velük –, a La Manche – ott én edzőként voltam –, a North Channel, ezt már közös győztük le. Marad Kaliforniában a Catalina, a Moloka’i-csatorna Hawaii-on, az új-zélandi Cook-szoros és a japán Tsugaru-csatorna. Ez mind messze van, mindegy, hová megyünk, a legnehezebb már megvan. Az időponttól és a pénztől is függ, mi következik. Drágábbak a repülőjegyek, a költség úgy 25 ezer euróra rúg. Most Új-Zéland és Hawaii között fogunk dönteni. Az első, hogy lefoglaljuk a kvótát, mert zsúfoltak az időpontok, nagy az érdeklődés. Három évre előre kell helyet foglalni. A mostani úszás időpontját 2017-ben foglaltuk le, egy évet csúszott a járvány miatt.

Van olyan, ami teljesíthetetlennek tűnik?

Elsőre minden teljesíthetetlennek tűnik. Annak idején abban sem hittek, hogy az ember egyszer eljut a Holdra. Mindent el lehet érni, csak idő és pénz kell hozzá, és persze szem előtt kell tartani, hogy ne legyen végzetes a vállalkozás, hogy vissza is jöjjünk mindannyian egészségben. Hawaii-on a cápák külön téma lesz, főleg a feleségekkel, erről nem nagyon beszélgetünk velük. Az enyém már tudja…

Gondolom, lelkesedik érte!? S lassan már a tízéves fiad, Marko is fel tudja mérni a veszélyt.

Ők úgy fogják fel, hogy ha én bele merek vágni, akkor nem kockáztatok. Van benne rizikó, de azt minimalizáljuk. Megesett, hogy a Moloka’i-csatornán ki kellett hozni az úszót a vízből, bár nem akarta, de a cápa annyira körözött körülötte, hogy a pilóta, aki felelős az úszóért és a biztonságért, azt mondta, hogy valószínűleg támadni fog, gyerünk innen.

Van az Ocean’s Sevennél nagyobb kihívás?

Ez most a csúcs. Van még más, az ún. Jeges mérföld, amelyet akkor rendeznek, ha a víz hőmérséklete 5 fok alá süllyed, meg mindenféle egyéb: dupla Jeges mérföld, meg gleccserben úszás, de ezek jeges úszásbeli kihívások. Már annyira messze mennek, hogy várom, mikor történik valami végzetes, ami visszatartja az embereket, hogy ne tovább, mert már így is a biztonság határán túl járnak.

A feleséged nem kérdezte még meg, hogy ha meglesz az Ocean’s Seven, utána mi jön?

Van olyan is például, mint a Rapperswill-Zürich úszás, ahová elvihető a család. A tó kb. 17 fokos, és ez egy szép, 26 kilométeres táv. Jártam ott a Sportfanatic tagjaival mint kísérő, de akkor nem voltam rá felkészülve. A Bajkál-tó is érdekes… Kihívás van elég!