A koronavírus-járvány alatt elszaporodott a családon belüli erőszak, nemcsak a támadások száma nőtt, de egyre brutálisabb tettekkel találkozunk. A járványügyi korlátozásokból eredő frusztráció számlájára írható az egyre növekedő agresszió?

A világjárvány, mely már két éve pusztít Szlovákiában, a felszínre hozta a „szennyet”, egyes családok már nem tudtak megbirkózni az őket gyötrő problémákkal. Egyetértek azzal, hogy a családon belüli erőszak nőtt a járvány következtében, de sok esetben csupán a felszínre tört az erőszak, mely fokozatosan gyülemlett. Az emberek nem jártak sehova, elszigetelve otthon maradtak, és ennek az lett az eredménye, hogy egymás idegeire mentek. A családok kabinlázban szenvedtek (nyugtalanság és irritáció, mely akkor jelentkezik, amikor az ember túl sokáig együtt van egy kis helyen. – szerk. megj.) A kényszerű együttlét felgyorsította a problémák elharapózását. Az izoláltság miatt tehát gyorsabb ütemben bontakozott ki az erőszak, mely már korábban gyökeret vert a családon belül. A másik oldalon pedig valóban megjelentek új esetek is, amelyek a járványügyi korlátozásokból adódó feszültség miatt alakultak ki. 

Sok esetben az erőszak burkoltabb formájáról van szó. Hogy lehet felismerni a pszichés erőszak jeleit? 

A családon belüli erőszakra utaló jeleket általában a barátok és családtagok veszik észre elsőként. Ami a konkrét ismertetőjegyeket illeti, az áldozat gyakran bátortalanná válik, kerüli a társaságot, nem kommunikál a környezetével, hanyagolja a közösségi médiát. Az ilyen személyeknél gyakorta észrevehető az önbizalom elvesztése, az önmarcangolás. A súlyosabb tünetek között szerepel például a fejfájás, hasfájás, de az sem ritka, hogy az áldozat az alkoholhoz nyúl, és így próbálja tompítani, „alkoholba fojtani” a fájdalmát. A fizikai erőszak szemmel látható nyomokat hagy – látjuk a kék-zöld foltokat, a sebeket, még akkor is, ha az áldozatok gyakran azt állítják, valamilyen mindennapi tevékenység közben, például sportolással szerezték azokat. Az áldozatok többnyire fedezik az erőszaktevőt, kialakul a Stockholm-szindróma – ragaszkodnak a támadóhoz, kiállnak mellette, a bántalmazás ellenére is szeretik őt. A pszichés erőszak láthatatlan sebeket ejt a bántalmazott belső világán. Ide tartozik például a partner becsmérlése, sértegetése, megalázása. A támadás része, hogy kérdőre vonja az áldozat képességeit, elhiteti vele, hogy önállóan nem tud létezni. Az agresszor rendszerint a saját szükségletei kielégítésének eszközére redukálja az áldozatot: legyen megfőzve, kimosva, a nő szüntelenül álljon a férfi rendelkezésére, miközben a normális élethez nincs joga. A pandémia alatt azonban nemcsak a nők bántalmazása terjedt el, előfordul, hogy a férfi a szenvedő fél. Fontos megemlíteni, hogy a kínzás nem csupán a nők világát érinti, kihat a férfiakra is. Túlnyomórészt verbális támadásról van szó, bár találkoztam olyan helyzettel is, amikor a nő ollót döfött a férfi testébe, vagy tányért vágott a fejéhez. Jellemzően látens esetekről beszélünk, a férfiak ritkábban vallanak, mert szégyellik magukat. Inkább csendben szenvednek, épp ezért szerepel a statisztikákban kevesebb ilyen bejelentés. 

A statisztikai adatok szerint az esetek közel felében a férj élt vissza a hatalmával. Miért nehéz kilépni egy toxikus kapcsolatból?

A mérgező kapcsolatokban jelen van a szerelem, a kötődés, valamint a társfüggőség. A partneri függőségnek nem csak gazdasági vetülete van, volt olyan kliensem, aki nem tudta elhagyni a zsarnokoskodó párját, de nem azért, mert anyagilag rá lett volna szorulva. Egyszerűen hitt benne, hogy megtudja őt változtatni, azt gondolta, ha elég hosszú ideig bizonygatja az iránta érzett szeretetét, akkor végül jóra fordul a kettejük viszonya. A zsarnokok pedig épp ezt az igyekezetet használják ki. 

A menekülés azonban gyakran valóban azért nehéz, mert az érintettnek nincs hova mennie, nem tud saját lakást bérelni, vagy nincs elég pénze a függetlenedésre. Az ilyen helyzetben milyen támogatás a legfontosabb? 

Elsősorban apellálni szeretnék azokra, akik erőszakos bűncselekmény áldozatai, hogy ne hallgassanak arról, ami velük történik. Ne reméljék, hogy a probléma magától megoldódik, kérjenek segítséget. A környezetünk tudja mozgósítani magát, ha tudomást szerez a bajról. Bizonyos esetekben az áldozat annyira meg van bénulva, hogy képtelen segíteni saját magán, ezért benne ragad a diszfunkciós környezetben. 

A családon belüli erőszak manapság is tabu. Ön szerint az is közrejátszik az áldozatok hallgatásában, hogy félnek a megbélyegzéstől? 

A statisztikai adatok alapján ez a probléma főként az alsó-, illetve középosztálybeli családokat érinti. A társadalomban tévesen úgy tekintenek a családon belüli erőszakra, mint egy szegénységgel összefonódott jelenségre. Mindeközben sok gazdag családban jelen van az erőszak, csak jobban titkolják, hogy fenntartsák a tökéletes otthon látszatát. Ugyanez vonatkozik a szexuális zaklatásra, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szegényebb réteg gondja, pedig ez nem igaz. 

Hogyan kerüljük el, hogy egy manipulatív ember áldozatává váljunk? 

Ne akadjunk ilyen párra, és főleg ne dőljünk be neki. A manipulatív személyek elhúzzák előttünk a mézesmadzagot, a kapcsolat elején minden fantasztikus, elárasztanak bennünket ajándékokkal, kedvességgel. Mi ehhez hozzászokunk, belegabalyodunk a kapcsolatba, és függővé válunk. A törődést és a dicséretet azonban egy idő után felváltja a kritizálás. A megelőzés kapcsán azt mondanám, a szerelem nem vak, az érzéseink mellett figyeljünk oda arra is, mit súg az eszünk – vegyük észre, ha például kihasználnak minket. Sok erőszakoskodó magához láncolja az áldozatát, és tudja, hogy bármit megtehet vele, mert már beleszeretett. 

Hol a határ az agresszió és a személyiségzavar között? 

Az agressziónak nincs helye a párkapcsolatban. Az, hogy a partnerek ironikusak egymással, vagy éppen veszekednek, előfordul a kommunikáció során. Ha valaki viszont lehord, sérteget vagy megaláz bennünket, akkor az már verbális támadás, ami nem tartozik a normális keretek közé. Egy párkapcsolat alapját a kompromisszum, illetve a kölcsönös tisztelet alkotja. 

A gyakorlatban enyhe büntetés jár a családon belüli erőszakért. Miért van az, hogy a tettesek gyakran megússzák feltételes szabadságvesztéssel?
H

a olyan emberről van szó, akinek először gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással, akkor a feltételes büntetés logikus döntés lehet. Úgy vélem, bizonyos esetekben ez elég, a legfontosabb, hogy az elkövetőt elválasszuk az áldozattól. A büntetés célja az elítélt megjavítása, és a társadalom védelme. Előfordul, hogy visszaélnek ezzel az üggyel, a hamis vádaskodás nem ritka dolog. A családon belüli erőszak vádja a szülői háború eszközévé válhat. Az egyik fél erőszakkal vádolja a másikat, például azért, hogy a gyermeket neki ítélje a bíróság. Ha bebizonyosodik, hogy a vád nem megalapozott, és a partner kriminalizálását célozta a bejelentés, akkor hamis vallomás miatt indulhat eljárás.