Search by category:
Egyéb kategória

Folytatódik Kajetán Kičura „kollúziós” letartóztatása

Folytatódik Kajetán Kičura „kollúziós” letartóztatása
Macsicza Mark
2021. 08. 26., cs – 12:41

2021. augusztus 26., csütörtök – 12:35
Friss ikon
Off

Törzs

A bíróság arról döntött zárt ajtók mögött, hogy a terhelt előzetes letartóztatásban marad-e. Kajetán Kičura rosszul lett a tárgyalóteremben, a mentőket is riasztani kellett hozzá.

Kičura ellen kenőpénz elfogadása és pénzmosás különösen súlyos bűncselekménye ügyében folyik büntetőeljárás tavaly március óta. A terhelt elutasította a tartalékalap által kötött szerződésekkel és a fia által vásárolt lakásokkal kapcsolatos vádakat. A szerződések a világjárvány elleni küzdelemhez szükséges egészségügyi segédeszközök beszerzésével voltak összefüggésben.

Az ügyvédje, Rastislav Palovič elmondása szerint a bíró csütörtökön úgy határozott, hogy az ügyfele vizsgálati fogságban marad, és a letartóztatására az eredetileg meghatározott határidő vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság korábban októberig hosszabbította meg Kajetán Kičura ún. kollúziós letartóztatását. A terheltet tavaly április óta tartják fogva.

Bevezető

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) bírójának csütörtökön átmenetileg meg kellett szakítania a tárgyalást Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap volt igazgatójának ügyében.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment