Search by category:
Egyéb kategória

Éljenek a jók!

Éljenek a jók!
Holop Zsolt
2021. 09. 02., cs – 18:45

2021. szeptember 3., péntek – 10:31
Friss ikon
Off

Törzs

A járvány idején elhatároztam, hogy amint javul a helyzet, leredukálom az otthoni főzést, és többet fogunk házon kívül enni. Nem mintha nem tudnék főzni, de a legjobban akkor szeretek, amikor én akarok, nem pedig amikor muszáj. Márpedig a pandémia alatt nem volt más lehetőség. Elhatározásomat az is motiválta, hogy segítsek a vendéglátóiparban dolgozóknak, hiszen nap mint nap hallhattuk, milyen nagy bajban vannak. Sokan nem is élték túl – szó szerint sem – azt a nehéz időszakot.

De most azokról szeretnék szólni, akik túlélték. Nyáron sok helyen étkeztem, így egész szép tapasztalatot szereztem. A pozsonyi lakótelepi négy vendéglő közül kettő kitűnőre vizsgázott. Az egyikben a menü 5,50-be kerül, vagyis a korábbi időszakhoz képest egy euróval drágább, de hatalmas adagokat adnak. A másikban az étel jellegétől függően 4,80 és 6,50 között mozog a menü ára, a porciók kisebbek, de elegendők, és a menühöz akárhány pohár ingyen ital – általában citromos víz – jár. A pincérek mindkét helyen kedvesek, ügyesek, a szakácsok finom házi ízeket produkálnak.

A másik két helyen is felmentek az árak, de sokat romlott az étel minősége, íze és a kiszolgálás is. Az egyik restiben 5,50-et kérnek az olyan menüért, amivel csak a rossz iskolai menza vetekedhet – a hangsúly a „rossz” szón van, mert vannak kitűnő iskolai étkezdék –, például a tyúkhúsleves porból van. A másik vendéglőben az étel ugyan ehető, de a pincérek iszonyú bénák. Elfelejtik, ha a vendég levest is kért, vagy a rendelt étel helyett mást hoznak, nem az érkezés sorrendjében szolgálják ki a vendégeket, azt mondják, hogy már nincs pizza, aztán kiderül, hogy mégis van, és hasonlók.

Ugyancsak rossz tapasztalatot szereztem a Pozsony belvárosa egyik frekventált helyén levő ismert vendéglőben. Itt a menü 6,90-be kerül, ami ahhoz képest, hogy a belváros, ugye olcsónak tűnhet, de ahhoz képest, hogy milyen pocsék, nagyon is drága. A húslevest hidegen hozzák ki, instant, vagyis előregyártott májgaluskával – tudom, mert egyszer láttam, amikor az egyetemi konyhán egy nagy gusztustalan műanyag bödönből ilyet szórtak bele a levesbe –, az „olcsó” menüt túldrágított italokkal ellensúlyozzák, és a pincérek ritka undokok.

Sajnos, kedvenc cukrászdámba se mehettem, mert mellette, az egyik történelmi épületben kebabos gyorsbüfé nyílt, és azóta büdös égett olajszag árasztja el a cukrászda teraszát. A Roland-szoborral szemben levő egyik kávéházban is csalódtam. A kávé olyan volt, mint a lábvíz, a fiatalka pincérnő pedig el akarta hitetni, hogy saját süteményük van, miközben messziről látszott, hogy az csak üzleti marlenka.

A tanulság egyszerű. Nem mindenkit érdemes és kell támogatni.

Bevezető

Kérem, amiről most írni fogok, akinek nem inge, ne vegye magára. Bár biztosan nem csupán az alábbiakban következő esetekről van szó.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Lampl Zsuzsanna

Read More

Post Comment