A Bács, vagy régebbi nevén Barcs az eddigi ismeretek szerint Somorja felől indult, Macházát, Sárosfát, Gellét és a Karcsákat érintve egészen a mai Nyékvárkonyig folyt. A múlt században még fenékvíz töltötte ki a folyó után visszamaradt laposokat, amelyek a Dunával együtt áradtak és apadtak. Gúthori Földes Gyula írja 1896-ban a Felső-Csallóköz árvédekezésének története című könyvében, hogy a 18. században Csukár-Paka határában cölöpös malmot is hajtott. Szinte minden községből – Pakától Macházáig – emlékeznek még az idősebbek arra, hogy a régi meder után visszamaradt tavakban sokszor derékig lehetett gázolni. Mára ugyanezeken helyeken nyoma sincs a régi vizeknek. De hogyan tűnt el a víz pár évtized alatt a régi laposokból, és eltűnt-e egyáltalán? Ezt is kutatja a Dunavit, amelynek tagja, Tóth László látszólag egyszerű, de lesújtó magyarázatot adott a jelenségre.

„A Csallóközt valamikor keresztül-kasul szabdalták a folyók, a patakok, lápos területek. Ezek a vizek a Dunával voltak összekötve. Amikor a Duna megáradt, némely patakok a hordalékok általi feltöltődések miatt új utat törtek maguknak és áthelyeződtek, mások végleg elzáródtak, feliszaposodtak és eltűntek. Másrészt mivel az ember egyre nagyobb területet akart birtokba venni, megművelni és beépíteni, átalakította a tájat, évszázadok alatt eltüntette a folyókat” – szögezi le Tóth László hozzátéve, hogy a felszíni vizek a vasút építésének is útjában voltak.

A Barcs a mai Sámot határáig visszakövethető. A 19. század húszas éveiben készült Duna-mappáció térképen, amelyben mérnöki pontossággal rögzítették az akkori vízviszonyokat, több helyen is fel-felbukkan a „Barcs” megnevezés, amelynek medre ma is jól látszódik a tájban, emlékeztet az aktivista. A terepen nyomon követhető egykori meder még jobban kirajzolódik a légi felvételeken, amelyeket Fodor Péter, a társulás másik tagja készít. Sok helyen szántóföld, vagy erdős rész van a valamikori folyó helyén, máshol már házak, utak futnak rajta és maradtak helyek, ahol kisebb foltokban máig megmaradt a víz. Ezekből azonban mára csak nagyon kevés maradt fenn. Pedig a víz jelenléte a tájban nagyon fontos lenne a természetes élővilág számára. „A régi laposokat mindenhol beszántják, pedig sok helyen az itt felgyülemlő időszakos víz miatt termőföldként alig hasznosíthatóak. Jó lenne megváltoztatni a szemléletünket, és elérni, hogy az ilyen, és ehhez hasonló területek szabadon maradjanak, ne legyenek megművelve. Természetvédelmi szempontból fontos lenne a megőrzésük. A vizenyős rétek, lápok eltűnése gyengíti a biodiverzitást és egyes fajok eltűnéséhez vezet. Ideje lenne megváltoztatni tehát a vízhez fűződő viszonyunkat. Ezidáig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy próbálták a felszíni vizeket minél szűkebb keretek közé szorítani, lecsapolni, eltüntetni a tájból, energetikai vagy hajózási célból hasznosítani és aztán gyorsan levezetni. Most viszont az lenne a fontos, hogy minél tovább itt tartsuk és minél több helyen megjelenjen, aminek köszönhetően a hosszú aszályos időszakok is könnyeben átvészelhetőek lennének. Csallóközi emberként fel kell ismernünk, hogy a globális éghajlatváltozás küszöbén nem a víz ellen, hanem a vízért kell küzdenünk és dolgoznunk, hogy az unokáinknak is maradjon belőle megfelelő minőségben és mennyiségben” – hívta fel a figyelmet a Dunavit tagja.

A társulás egy vándorkiállításon mutatja majd be a kutatás eredményeit. Ebből az is kiderül, hogy régen ott is folyók, patakok voltak a falvaink körül, ahol ma nyoma sincs víznek. Tóth László azonban azt is megjegyzi, hogy nemcsak a Barcs eltűnése jelzi, hogy mennyire mostohán bántunk a felszíni vizekkel Európa legnagyobb szárazföldi szigetén. Elég harminc évvel visszatekinteni a bősi vízerőmű építésére, amit szintén példaként említ. „Az üzemeltetésnél energetikai szempontok voltak előtérbe helyezve a természetvédelmi szempontokkal szemben. Ez az utóbbi időben némileg megváltozott, mivel mára a szakemberek mellett talán a politikusok is tudatosítják, hogy a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan. Ha továbbra is elhanyagolják a vízerőmű fenntartásával járó feladatokat, akkor nem csak az értékes szárazföldi Duna-delta természeti értékeiről, de az aranyat érő talajvízről is lemondhatunk. Nagyon sokkal tartozik még az állam azért, hogy helyrehozzák az erőmű építése során okozott természetvédelmi károkat” – folytatta az aktivista.

A társulás tagjai ősszel indulnak el a vándor fotókiállítás anyagával, hogy közelebb hozzák a vizet és a vizes élőhelyeket a mai csallóközi emberekhez. Az első kiállítás a Csallóközi Népművelési Központban lesz szeptember 14-én. A projekt magvalósulását Nagyszombat megye mellett Somorja városa is támogatja.