Az ágostai evangélikus egyház gömör-kishonti történelmében az egyik legdinamikusabb korszak a kalapos királynak mondott II. József császár és magyar király uralkodásának ideje volt. Amikor végre hosszú tárgyalások, sok hányattatás után kihirdették a vallásgyakorlás szabadságáról meghozott királyi pátenst, amely egyben a templomok építésének módját is szabályozta, az ágostai evangélikus végre templomokat építhettek közösségeinknek.

Kétszer építették fel

Ám a pátens megkötése szerint csak torony nélküli épületeket, s ha városban építkeztek, akkor annak a fő terén nem, csak utca vonalán, vagy külső területen építhettek maguknak templomot a lutheri és kálvini tanokat hívők. A 18. század utolsó harmadában és a 19. század elején valóságos templomépítési hullám indult el, számos falusi evangélikus vagy református kistemplom ebben az időszakban épült vagy újult meg. Most egy olyan építészeti kisremekről lesz szó, amely a maga nemében egyedülálló. Lévén maga a templom egy önhordozó tölgygerenda konstrukció, amelynek falai deszkából készültek, azokat levakolták és lefestették. Belső terében a puritán egyszerűség szépsége uralkodik, szakrális előírásoknak megfelelően elrendezett padok, oltár, karzat, szószék, kazettás mennyezet mint boltozat. Dúsán, Rimaszombat városrészében áll ez a kis remekmű. Amelynek érdekes a története, ugyanis valóban kétszer épült fel a templom. Először bizonyos Szelce nevű, főleg szlovákok lakta kisközségben, amely ma a Poltári járás része, és a templomépítések évtizedeiben a Jankovich, Szentmiklóssy, Vécsey és Abaffy családok birtokában volt, lakossága fakitermeléssel, kerékgyártással, bognárkodással foglalkozott.

Jó aranyforintokért kelt el

Szelcén a fennmaradt adatok szerint 1786-ban a hívek buzgóságából felépült egy gerendavázas, deszkafalas, torony nélküli, cseréptetős kistemplom a temető dombján, a falu felett. Amit néhány évtized alatt, a 19. század első évtizedének felére, a lélekszámban meggyarapodott és hitében is megerősödött egyházközség egyszerűen kinőtt. Arra az elhatározásra jutottak, hogy új, nagyobb templomot építenek s ehhez jött kapóra a dúsai ágostai evangélikusok kérése, akik megerősödve és némi alaptőkét összegyűjtve templomot szerettek volna maguknak építeni. A két gyülekezetnek sikerült megegyezni, így a szelceiek a régi gerendavázas deszkafalas templomukat eladták a dúsaiaknak négyszázötven aranyforintért. Mivel ez a pénzügyi ügylet éppen azokban az időkben ment végbe, amikor a magyarországi bankók értéke a napóleoni háborúk és a bécsi pénznyomdában a franciák által eltulajdonított pénznyomó fémmatricákkal kinyomtatott mértéktelen mennyiségű papírpénz miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált, ma már nagyon nehéz megmondani ennek a 450 forintnak a valódi értékét. Az üzlet létrejött, s valamikor 1806-ban le is bontották a gerendavázas templomot, amit aztán szekerekre raktak és elvittek Dúsára, ott az alapok lerakása után pedig újra felhúzták az épületet. Amely valóban nem nagyobb, mint egy módosabb parasztcsalád háza, alig tizenegyszer nyolc méter az alapterülete. Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök értékes építészettörténeti szakkönyvében, a Gömör vármegye klasszicista építészet című munkájában arról ír, hogy a dúsai, korábban szelcei templom kazettás mennyezete 1747-ből való, tehát az első templomépítés előtti időkből származik, kétszer is összerakták, és bizonyos Vondall mester munkája. A mesterről sajnos a forrásanyag könyv szerzője szerint sincs semmilyen más értesülés. Az oltárt és az orgonát még a kazettás mennyezetnél is korábbinak véli Erdélyi, aki szerint egészen a késő reneszánsz korig visszanyúl az oltár és az orgona készítési ideje. Micsoda értékek és különlegességek! Mennyi kutatni való titok van még Gömörben!