Search by category:
Egyéb kategória

Fogathajtók a gútai Békavárban

Fogathajtók a gútai Békavárban
Mészáros György
2021. 09. 16., cs – 17:06

2021. szeptember 17., péntek – 18:13
Friss ikon
Off

Törzs

„Elsősorban jó időt várok, s ne legyen semmi baj, gondolok itt főleg a sérülésekre – foglalta össze röviden elvárásait Králik János házigazda, aki nem akarja kihagyni az újabb versenyzési lehetőséget. – Három-négy óráig tarthat a két számból álló viadalunk. Ahogy a korábbiakban is, ezúttal szintén a kettes fogatok akadályhajtása és vadászhajtása hozhatja izgalomba a jelenlévőket. A Gasparovics László köré tömörülő itteni csapatunk tagjai vélhetőn hozzánk is eljönnek, s magyarországi hajtók szintén ígérték érkezésüket. Ha eljönnek, ismét a verseny hangadói lehetnek, akárcsak legutóbb Zsigárdon. Mi váltakozva ugyanazzal a fogattal állunk rajthoz, mégpedig az unokám, a 17 éves Telekes Ádám és jómagam. Folytatni szeretnénk azt, amit tavalyelőtt elkezdtünk. Remélem, szép nap vár minden résztvevőre.” 

Bevezető

Ötödik állomásához érkezik szombaton (kezdés 11.00) a dél-szlovákiai amatőr fogathajók idei versenysorozata. A gútai malom mögötti Békevárra tartanak az indulók. 
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
J. Mészáros Károly

Read More

Post Comment