Három évig készült a film. 2018 tavaszától 2021 áprilisáig forgatták. Miloslav Smídmajer kezdettől fogva tudta, hogy kemény fába vágta a fejszéjét. Szakmai tapasztalata ugyan volt hozzá, készített ő már portréfilmet Milos Formanról, az Oscar-díjas cseh filmrendezőről, Theodor Pístekről, az Amadeus ugyancsak Oscar-díjas jelmeztervezőjéről, Vladimír Pucholtról, az Egy szöszi szerelmei főszereplőjéről és Jan Werichről, a cseh színház legendás alakjáról is. Ez a 95 perces doku-mentumportré a különc természetű cseh íróról azonban nehéz helyzet elé állította. Kundera ugyanis kikötötte: nem jelenik meg a filmben. Smídmajernek ebbe bele kellett törődnie.
A tréfa, A lét elviselhetetlen könnyűsége és további tizenöt regény világhírű, negyvennégy nyelv-re lefordított szerzője még most, idős fejjel is nehezen viseli a személyével, pályájával, magánemberi döntéseivel kapcsolatos írói-filmes „kutatómunkát”. Jan Novák tavaly megjelent Kundera, Cseh élet és kor című vaskos kötete volt az első írói „merénylet” a franciák által már régóta a sajátjuknak tekintett Kundera szemében, hiszen a szerző fejezetről fejezetre meztelenre vetkőztette „a királyt”. A több mint 800 oldalas könyv hetek alatt eltűnt a csehországi könyvesboltok polcairól, jött is gyorsan az utánnyomás, majd pár hónap múltán egy újabb kötet a francia Jean-Dominique Brierre tollából Az író élete címmel. Novák művét Kundera a kezébe sem vette. Ez a hír a feleségétől jutott el Prágába. Még a könyv megjelenése előtt ugyanis a fülébe jutott, hogy cseh pályatársa a régi szerelmi ügyeitől kezdve az ötvenes évekhez kötődő párttagságán át az állítólagos besúgói múltját is részletesen kiteregeti. Mindezzel pedig ő már nem akar foglalkozni. Soha többé. Brierre munkáját viszont megköszönte. „Féltem a reakciójától – nyilatkozta a könyv megjelenése után a neves francia újságíró és zenetudós. – Nagy meglepetésemre Kundera gyönyörű köszönőlevelet küldött. Számomra ez azt jelentette, hogy a könyv igazán tetszett neki.”
Első elbeszélését, az Én, a búbánatos Istent Kundera 1958-ban írta. „Ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá a hangnememre, sajátos, a világtól és az életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem (potenciális) regényíró, ettől a pillanattól datálódik egyenes írói, irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott” – írta évekkel később. Legutóbbi regénye, A jelentéktelenség ünnepe, amely mintegy összefoglalja és megkoronázza az életművet, 2013-ban jelent meg. Ebben is helyet kaptak a mindennapjainkat átható pitiáner hazugságok és ócska kis tréfák, de amolyan kunderásan szürrealista tálalásban. 
A láthatatlanság határán élő író azóta háromszor hallatott magáról. Először tavaly, amikor visszakapta cseh állampolgárságát, amelytől a hetvenes évek végén a csehszlovák kommunista rendszer fosztotta meg, másodszor, amikor a prágai Franz Kafka Társaság nemzetközi zsűrije a közép-európai szellemi értékeket és szellemiséget tükröző műveiért neki ítélte a Franz Kafka-díjat, harmadszor pedig épp egy éve, amikor szeretett szülővárosának, Brünnek ajándékozta házi archívumát (írásaival kapcsolatos külföldi kritikáit, autorizált fényképeit, valamint saját kezű rajzait), és több ezer kötetből álló könyvtárát. Nincs már szüksége semmire, üzente. Neki az is elég, hogy a brünni és prágai illatokat, ízeket, képeket és kultúrát őrzi az emlékezete.
És most itt az elkészült film, Smídmajer Párizsban és Prágában is őszi bemutatóra váró alkotása, amelynek címe: A tréfától a jelentéktelenségig. A dokumentumfilmek zömében ott a célszemély. Megszólal. Emlékezik. Beavatja a nézőket élete korábban nem ismert fejezeteibe. Olykor titkokat fed fel. Tényekkel áll elő. Mindezzel könnyíti a rendező munkáját. A kedvébe jár. Kiszolgálja. Színesebbé teszi magát az alkotást. Mindez nem érvényes Kunderára. Inkább a dokumentumfilm másik lehetséges formája. Hogy az alany nem jelenik meg a filmben. Hogy anyagot kell gyűjteni róla. Meg kell keresni, rá kell beszélni a barátait, pályatársait, ellenségeit, hogy nyilatkozzanak róla. A főszereplő személyisége azonban homályban maradhat. Nem adja ki a kezéből sem a naplóját, sem a feljegyzéseit, de még a legértékesebb fotóit sem. Szubjektív lesz a film. Az is megtörténhet, hogy démonizálja az alanyt. Mint Jan Novák óriási port kavart könyve.
Smídmajer a harmadik utat választotta. Csodák csodája Kundera ugyan szóba állt vele, de a filmben való szereplését kerek perec visszautasította. Hangjával mégis jelen van benne. 
„Délután egykor hívtam fel Verát, a feleségét, hogy beszéljek neki a filmről – meséli a rendező. – Épp főzött. Hogy nyugodtan cseveghessünk, a férjére bízta a mártás keverését. Ellátta pár tanáccsal, amiből egyértelmű volt számomra, hogy az író nem túl gyakran áll a tűzhely mellett. Amikor Vera visszament hozzá a konyhába, szomorúan konstatálta: ma nem lesz ebéd. A mártás ugyanis odakozmált. Nagyon sajnálom, hogy ezt sem rögzíthettük kamerával, sőt még azt sem, amikor a stáb találkozott a házaspárral. Csupán a hangjuk hallható a filmben.”
A kerettörténet pedig, amely Smídmajer fejében született meg: egy egyetemista fiú elhatározza, hogy a diplomamunkája megírásához interjúkat készít Kunderáról. Ő keresi fel az író hazai és külföldi ismerőseit, hogy egészen közel kerüljön egy kivételes életműhöz és annak alkotójához. Így kap képet a néző Kundera szülővárosáról, egyetemi éveiről, a normalizáció legsötétebb időszakáról és franciaországi életének megalapozásáról. A róla nyilatkozók között ott van három híres író, Yasmina Reza, Bernard Henri-Lévy és Jean-Claude Carrier, párizsi kiadója, Antoine Gallimard, Jiří Bartoska, aki a Jakab és az urában, Kundera leghíresebb színdarabjában játszott annak idején a Divadlo na zábradlí színpadán, és Jan Kačer is, a Méhek völgye című legendás film egyik főszereplője is, aki szerint Kunderát minden nő imádta, „mi pedig irigyeltük őt”.
A filmből az is kiderül, hogy A lét elviselhetetlen könnyűsége című regénye alapján forgatott francia filmet Kundera annyira nem szerette, hogy a bemutató után el is döntötte, többé egyetlen regényét sem engedi megfilmesíteni, de ha Fellini kérte volna, neki igent mondott volna.
A 92. évében járó, zárkózottsága miatt továbbra is megközelíthetetlen író egészségi állapota nem a legjobb már. Nemrég baleset érte, de erről is csak annyi szivárgott ki, hogy hónapokig képtelen volt lábra állni.
A függöny, amelyet ő húzott maga elé, sűrű szövésű. Smídmajer is csak centiméterekkel tudja elhúzni. Inkább a kulcslyukhoz hívja nézőit. 

A szerző a Vasárnap munkatársa